Túl a Barátságon: államok helyett inkább az olajcégek bojkottálnak

Az EU olajellátásában 27 százalékos az oroszok részesedése, s több ország ha akarna, se tudná egyik napról a másikra függetleníteni magát Putyin Oroszországától. Az egyes vállalatok szintjén azonban vegyes kép bontakozik ki. Több német és kelet-európai finomító kényszerhelyzetben van, egyenesen az oroszok csövein keresztül kapják a nyersanyagot, az átállás más beszerzési forrásra számukra nehézségeket és pluszköltségeket okoz.

Más európai olajcégek viszont a hírnevük védelmére gondolva inkább önként lemondtak az orosz olajról. A kereskedőknél egyértelmű a helyzet, a legnagyobbak – a Vitol, a Gunvor és a Trafigura – ügyvezetői a Reutersnek elmondták, hogy azonnali szállításra már nem vesznek fel megrendeléseket, viszont a hosszú távú szerződésekbe foglaltakat tiszteletben tartják. 

A Trafigura kiesése így napi 2-2,5 millió hordóra tehető, míg riválisainál 3 millió hordó feletti tétel hiányzik. A Rystad Energy értesülései szerint az invázió kezdete óta a nyugati kikötőkből napi 1,5 millió hordóval kevesebb nyersolajjal futottak ki a tankerek, és március 12. óta leállt tengeri szállítás. 

Egyszerű a helyzet azoknál a cégeknél, amelyek részben vagy egészben orosz tulajdonban vannak, náluk szóba sem jöhet a szállítás leállítása. 

Közéjük tartozik a napi 310 ezer hordó feldolgozására képes karlsruhei Miro és lengyel-német határ mentén, Schwedtben üzelmelő PCK, a legnagyobb németországi finomító, amelyet a Barátság vezetéken látnak el. Előbbiben 24, utóbbiban egyelőre 54 százalék erejéig tulajdonos a Rosznyefty, amely tavaly novemberben megállapodott a piacvezető Shell PCK-pakettjének átvételében, mellyel 91,7 százalékra növelné a tulajdonrészét.

Kérdés, hogy az orosz köldökzsinórról hirtelen leválni készülő németek vagy Brüsszel versenyhatósága mit szól ehhez az orosz erődemonstrációhoz Európa legnagyobb üzemanyagpiacán. A napi 2,02 millió hordós olajmennyiséget feldolgozó német finomítói piacon a Rosznyefty befolyása 37 százalékosra nőne ezzel, ami nem épp kívánatos szint. 

Érdekesség, hogy a PCK kisebbségi részvényese az olasz állam 30,3 százalékos tulajdonában lévő Eni, és hasonló a felállás a Bayernoilban, ahol az oroszoknak 28,6, az olaszoknak 20 százalékuk van, a többség viszont a svájci Varo Energyé. Ennél a cégnél az Eni érvényesíteni tudta az orosz import leépítését szorgalmazó álláspontját, közösen a Varoval. Szintén a Barátságon érkezik az olaj a francia TotalEnergies német finomítójába, Leunába. Az oroszországi érdekeltségeikről lemondani nem hajlandó franciákra helyeződő nyomás arra volt elég, hogy végül megígérték, hogy a jövő évtől nem vásárolnak az oroszoktól és új szerződéseket sem kötnek már velük.

Európában a Lukoil is meglehetősen aktív: az orosz cég a burgaszi székhelyű Neftochim tulajdonosaként úgy uralja a bolgár piacot, mint a Mol a magyart. Azzal a különbséggel, hogy náluk az orosz olaj beszállítási aránya „csak” 60 százalékos, igaz, ez jelen helyzetben növekedhet. A holland Zeeland Refinery 45 százalékban Lukoil-tulajdonban van, ők nem reagáltak a Reuters megkeresésére. 

A legnagyobb olasz finomító társaság, az ISAB a svájci Litascón keresztül a Lukoil-csoporthoz tartozik. Szicíliai, szirakúzai bázisukon észak-afrikai és orosz olajat vegyesen dolgoznak fel. Hasonlóan a görög piacvezető Hellenic Petroleumhoz, amely 15 százalékban használ orosz olajat, de a helyzetre való tekintettel megnövelte a szaúdi beszállítás mennyiségét.

Az oroszfüggő PKN Orlen továbbra is vásárol orosz olajat lengyelországi, litvániai és csehországi finomítói számára, de már tervezi az átállást. A lengyel cég litvániai finomítója márciusban már háromtankernyi norvégiai olajat vett át és dolgozott fel.

Jóval illusztrisabb azon olajmultik listája, amelyek függetlenítették magukat az orosz olajszállításoktól. Így döntött a brit Shell és BP, a francia TotalEnergies, az olasz Eni, a japán Eneos, a svéd PREEM, a portugál GALP, a norvég Equinor, a finn Neste és a spanyol Repsol. Várhatóan ez a lista fog bővülni a közeljövőben.