Érdekes nézőpontot kínál az exkluzív ügyfelei miatt – mint Mark Zuckerberg – sokáig irigyelt, de az SVB csődje miatt egy hét alatt 60 százalékot zuhanó First Republic Bank 30 milliárd dolláros mentőcsomagja. A nagy bankházak, mint a JPMorgan Chase, a Citigroup, a Bank of America, a Wells Fargo, a Morgan Stanley és a Goldman Sachs, lényegében azt a pénzt pumpálták bele a San Franciscó-i székhelyű regionális bankba, amelyet a bankpánik során a középbankokból hozzájuk menekítettek a rémült betétesek.  

kisbank - nagybank
Fotó: Shutterstock

Egészen más a mostani mentőakció, mint amit a jelzálogpiaci válság idején alkalmaztak.

 A nagybankok 2008-ban még rossz bankokat vásároltak.

Így például a JPMorgan megvásárolta a Bear Stearns és a Washington Mutual pénzintézetet, míg a Wells Fargo a Wachoviát. A JPMorgan vezérigazgatója, Jamie Dimon többször is hangoztatta, hogy nem szeretne még egyszer rossz bankokat vásárolni, amelyek aztán 

sok éven át működési és szabályozási gondokat okoznak az egyébként jól karbantartott bankoknak.

Már csak azért sem, mert a mostani válság másfajta, egyetlen jól körülhatárolható problémakörrel. Nevezetesen a 600 milliárd dolláros régikötvény-állománnyal, amelyet csupán lejáratig kellene tartani, hogy ne realizálódjon a veszteség, vagyis a 

legfőbb gond a betétkiáramlás.

Kevésen múlt, hogy a múlt hétvégén elmaradt a 2008-as stílusú bankmentés. A Wall Street-i bankházak ezúttal is kapcsolatban álltak a szabályozókkal, de a betétbiztosítási alap (FDIC) időzavarba került a csődbe menekült SVB aukciójával, amit egyszerűen nem tudtak volna lezárni az ázsiai piacok hétfői nyitása előtt. Míg 

a betétbiztosítás korlátlan kiterjesztésére kínálkozott egy jogi kiskapu,

a rendszerkockázati kivétel. Ami felveti a kérdést, hogy a pénzügyminiszter, a Fed elnöke, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója és a szövetségi betétbiztosítás vezetője ezzel a váratlan húzással, vagyis a 250 ezer dolláros betétbiztosítási plafon megbontásával mennyire ásta alá a piaci fegyelmet. Nem véletlenül mondta a szenátusi többség vezetője, a demokrata Chuck Schumer:  

Mindannyiunknak reménykednünk és imádkoznunk kell, hogy ez működjön. 

 

Már a 2008-as bankmentés is bebetonozta az amerikai pénzügyi rendszer két szintjét, egy biztonságos emeletet és egy kockázatos alsó szintet. Vannak a mindig révbe segített megabankok és a piaci hullámverésnek odadobott kisebb pénzügyi szereplők. 

Ezt a narratívát erősíti, hogy a nagybankok visszacsorgatják a hozzájuk menekített betéteket. Amivel egyébként nem is tudnának mit kezdeni, örülnek, hogy nagy nehezen megbirkóztak a pandémiás készpénzhullámmal. A magas betétállomány ugyanis feltolja a tőkekövetelményeket, de alacsony hitelkereslet mellett nehéz nyereségesen befektetni a pénzt. Az értékpapírok vásárlása sem járható út. A bankok tele vannak régi kötvénnyel, a részvénypiac pedig most rendkívül kockázatos.    

Továbbra sincs válasz, hogy mi legyen a kisebb bankokkal, ha a Fed agresszív kamatpolitikája folytatódik.