Az adósságplafon körüli politikai csatározás szinte biztosan csak az utolsó pillanatban teszi majd lehetővé a piacok és a befektetők megnyugtatását, ugyanakkor egy egyezség nyélbe ütése áttételesen az amerikai piacok több gondját is megoldhatná.
A Fednek a magas és az ezen helyzet megoldására előállított történelmi kamatkörnyezet miatt megremegő bankszektor, míg a kongresszusnak és Bidennek a rohamosan közelgő, az adósságplafon elérése nyomán elképzelhetővé váló kormányzati fizetésképtelenség nyomja a vállát.
Mindezen problémát azonban akár egyetlen kardcsapással meg lehetne oldani, ezt a varázsintést pedig fiskális szigorításnak hívják.
A teljes amerikai közéletet és gazdaságot sakkban tartó helyzet mögött három alapvető probléma áll: a bankok, a magas kamatok és túlzott kormányzati költekezés. A bankok gondjai a történelmi kamatkörnyezet nyomán elértéktelenedő kötvényportfóliókból erednek, a magas kamatok mögött a magas infláció áll, míg a drámai pénzromlás oka a túlfűtött gazdaság.
A problémalánc végét, azaz a túlpörgő gazdaságot sok más módszer mellett a fiskális kiadások csökkentésével is meg lehetne oldani: a kormányzati költekezések ugyanis hatalmas tőkeinjekciót jelentenek a piacok számára, melynek visszametszése egyenes úton az infláció csökkenését is elősegítené.
A fiskális szigorítás tehát megoldás lehetne Amerika szinte minden gazdasági gondjára – érdekes egybeesés, hogy a republikánus többségű képviselőház pontosan ezt követeli az adósságplafon megemeléséért cserébe.
A kiadáscsökkentés azonban sem Biden, sem Powell szerint nem megoldás, főként erkölcsi indokokból: a Fed feje szerint „még elképzelni sem érdemes egy olyan világot, amelyben az Egyesült Államok nem fizeti meg adósságait”, míg Biden elnök azért ellenzi ezt, mert még 2011-ben, akkor még Obama alelnökeként belement egy ugyanilyen egyezségbe, szintén az adósságplafon megemelése érdekében, és ezt a döntését a mai napig bánja.
A megszorítások ugyanis akkor meggátolták az amerikai gazdaság válság utáni talpra állását, illetve a gazdasági kérdések rendezésével kapcsolatos politikai kiszolgáltatottság mértékét is a köztudatba emelték.
A hatalmas különbség azonban az 2011 és 2023 közt, hogy míg tizenkét éve nullaközeli kamatkörnyezet, jegybanki kötvényvásárlás és 2 százalék alatti infláció volt, addig ma mindennek a szöges ellentéte jellemzi a piaci valóságot.
Ha Biden és a demokrata párt elfogadná a republikánusok kiadáscsökkentési megállapodását, a fiskális költekezés 129 milliárd dollárral csökkenne – ez ugyan mindösszesen 6 tized százalékpontos csökkenést jelentene GDP-arányosan a kormányzati büdzsé nagyságát tekintve, számítások szerint ahhoz pont elég lenne, hogy fél százalékkal visszafogja a gazdasági növekedést. Általánosságban a növekedés csökkentése nem célja a kormányzatoknak, a jelenlegi túlfűtött piacon azonban kivételesen hasznos tudna lenni.
Három éven belül megduplázódhat az államadósságok finanszírozásának költségeAz államadósságok törlesztésének költségei 2025 végére éves szinten elérhetik a 2,8 ezermilliárd dollárt is, ami a fiskális politikákat gúzsba kötve könnyen elszipkázhatja a tőkét a gazdaságilag fontos és előnyös fejlesztések irányából, megakasztva ezzel a kormányzati fejlesztéseket és a regionális növekedés támogatását egyaránt. |
Ezzel párhuzamosan a Fed – ha Powell megtörné saját filozófiáját, miszerint a monetáris és fiskális politika egymástól függetlenül kell hogy működjön – egy esetlegesen túl jól sikerülő növekedéscsökkentési forgatókönyvben is közbe tudna lépni, mégpedig a létező legegyszerűbb módszerekkel: a kamatok csökkentésével.
A fiskális szigor tehát irányba állíthatná, a monetáris politika pedig kormányozhatná a gazdasági folyamatokat.
A kamatvágás ugyanakkor a politikai csatározásoktól függetlenül is hamarosan megkezdődhet, a jelenlegi piaci várakozások szerint egészen pontosan szeptember 20-án. A kamatcsökkentés enyhíti majd a bankrendszerre nehezedő nyomást, amelybe már több középbank is belebukott az elmúlt két hónapban, legalább egy stresszfaktortól megmenekítve ezzel a piacokat.
Az adósságplafon-krízis megoldódása ugyanakkor hosszú távon semmiképpen sem lesz képes rendezni az amerikai fiskális politika helyzetét: semmilyen realisztikus szigorítás nem tudja ugyanis megoldani a költségvetési deficitet érintő gondokat jelenlegi formájában. Ahhoz adóemelésekre vagy a szociális ráfordítások drasztikus csökkentésére lenne szükség – az előbbitől a republikánusok zárkóznak el, az utóbbit pedig egyik párt sem tartja elképzelhetőnek.
Mindezek alapján szinte biztosra vehető, hogy a Fed gondjai nagyságrendekkel előbb rendeződhetnek majd, mint az amerikai költségvetés sok ezermilliárd dolláros problémái.
