BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába a recessziós jelek, az amerikai tőzsderali őrült mezőnye nem fékez

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nagyon úgy tűnik, hogy a piaci szereplők megszokták és természetesként kezelik a korábbinál jóval magasabb kamatokat. Mit sem törődnek azzal, hogy ez miként hat a gazdaságra.

Féktelen jókedv uralja a tengerentúli tőzsdéket, már korábban is feltűnt az elemzőknek, hogy a kisbefektetők all-in fogadnak. Nehéz megítélni, hogy megalapozott gazdasági növekedést jelez a tőzsderali, vagy a közelgő világvége előtti utolsó nekirugaszkodás tanúi vagyunk. Az biztos, hogy a befektetők most vállrándítással reagálnak a recessziós jelekre. És vásárolnak tovább. Annak ellenére, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hosszabb ideje tartja magasan a kamatlábakat, mint ahogy arra a piac korábban számított. Ráadásul további kamatemelések vannak kilátásban. A széles piacot leképező S&P 500 index annak ellenére ralizott az idén 19 százalékot, hogy az elemzői prognózisok szerint ebben az évben alig bővül a vállalati profit.  

Exterior,Of,New,York,Stock,Exchange,,Largest,Stock,Exchange,In
Fotó: Shutterstock

Jelenleg nincs fogadókészség a rossz hírekre a részvénypiacon

– mondta Mike Mullaney, a Boston Partners globális piackutatási igazgatója, megemlítve, hogy a befektetők szinte biztosak abban, hogy a Fed szerdán negyed százalékponttal emeli az irányadó kamatlábakat, aminek nem szoktak örülni a parketten. 

Hol van már a közelmúlt borúlátása, amikor a forró infláció és a Fed inflációellenes szigora felhőzte a piaci horizontot? Joggal, hiszen a Deutsche Bank kutatása szerint az 1950-es évek eleje óta minden amerikai dezinflációs epizódot recesszió kísért, és a Fed-szigor okozta gazdasági visszaesések idején az S&P 500 index átlagosan 24 százalékot zuhant.

Ezt a mintázatot követte le az S&P 500 tavalyi 25 százalékos esése.

Ám a széles piaci index a múlt hónapban kitört az 1940-es évek óta mért leghosszabb medvepiacról, és mostanra 27 százalékkal múlja felül a mélypontot. Az infláció lehűlt, a gazdaság pedig tovább halad. A munkaerőpiac feszes, a munkanélküliségi ráta az idén 53 éves mélypontra süllyedt.

Komoly esély van a puha landolásra

– hangsúlyozta Dryden Pence, a Pence Capital Management befektetési igazgatója.

Azért aggodalomra okot adó jelekben sincs hiány. A Conference Board a múlt héten közölte, hogy vezető gazdasági indexe a 15. egymást követő hónapban esett, ami az amerikai gazdaság lassulását jelzi. Ez az index leghosszabb mélyrepülése a 2007–2009-es időszak óta. 

A kötvénypiac is figyelmeztető jelzést adott. 

Általában a hosszabb lejáratú amerikai kincstárjegyek magasabb hozamot ígérnek, mint a rövidebb lejáratúak, és amikor a hosszabb távú hozamok alacsonyabbak, az azt sugallja, hogy a Fednek csökkentenie kell a kamatlábakat a gazdaság újraélesztése érdekében. Nos, az irányadó 10 éves amerikai államkötvény hozama több mint egy éve alacsonyabb, mint a 2 éves kincstárjegyé. 

Emellett a bankhitelek piacán is csökkent a kereslet, ahogy a márciusi bankpánik nyomán szigorodtak a feltételek. A recessziós jelzések feltűnő hanyagolása azzal hozható összefüggésbe, hogy a piac egyre inkább természetes állapotként kezeli a magasan ragadt kamatokat. Ahogy Katie Nixon, a Northern Trust Wealth Management befektetési igazgatója fogalmazott: 

mindenki megbékélt a korábbinál magasabb Fed-kamatokkal, de nem hiszem, hogy teljesen felfogtuk volna, hogy milyen következményekkel járhat a gazdaságra nézve, ha hosszabb ideig a mostani kamatszinteken maradunk.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.