
Vége a Nissan–Renault közti bokszmeccsnek, most szépen összefognak
Tíz hónap, gyakran feszült hangulatú tárgyalás után megegyezett a Nissan és a Renault a két vállalat közötti partnerség átstrukturálásáról, amelyet hivatalosan a hét folyamán fognak bejelenteni – írta a Reuters.

Az autógyártók februárban jelentették be a keretmegállapodást, és a céljuk az volt, hogy már márciusban lezárják a tárgyalásokat. Ezt a határidőt azonban meg kellett hosszabbítaniuk, amikor a Nissan vezetői megtámadták az üzlet egyes rendelkezéseit, arra hivatkozva, hogy az új szerződés nem biztosít megfelelő védelmet a vállalat szellemi tulajdonait illetően.
A késedelem megnehezítette a Nissan azon törekvését, hogy a Renault-val évtizedek óta fennálló kapcsolatát rendezze, és a most megszületett szerződés is csak hosszú egyezkedés után tudott véglegessé válni.
A megállapodás értelmében a japán autógyártó akár 15 százalékos részesedést is szerezhetne a Renault új elektromos járművekkel foglalkozó egységében, az Ampere-ben, míg a Renault lecsökkentené a jelenlegi, 43 százalékos részesedését a Nissanban.
A Nissan most azon dolgozik, hogy a Renault-ba tervezett stratégiai befektetéséhez alacsonyabb küszöbértéket állapítson meg, amely így a februárban bejelentett 15 százalékos maximum alatt maradna. S bár a befektetés nagysága végső soron az Ampere vállalati értékétől függ, belső információk szerint a japán autógyártó 10 százalék alatt próbál majd maradni.
Ezzel párhuzamosan a francia Renault közölte, hogy az Ampere-t 2024 első felében vezetné be a tőzsdére, amelyet a jelenlegi becslések szerint akár 10 milliárd euróra is értékelhetnek.
A Nissan mellett többen is bejelentették, hogy befektetnének az Ampere-be, például a két autógyártó partnere, a Mitsubishi Motors, valamint az amerikai csipóriás, a Qualcomm is.
Az átalakított szövetségben kulcsfontosságú szerepet kap a szellemi tulajdonjogok kérdése – beleértve a még nem létező, jövőbeli technológiákat is. Ennek a megállapodásnak a részletei a hivatalos bejelentéskor lesznek bemutatva.
Az átstrukturált Renault-üzlet lezárásával a japán vállalat vezetőinek lehetőségük nyílik arra, hogy más kihívások felé forduljanak, beleértve a középtávú stratégia frissítését és a Kína-stratégiájuk megváltoztatását, ahol a Nissan és más globális autógyártók eladásai visszaesőben vannak.
Ajánlott videók




