A vártnál jóval erősebb harmadik negyedéves profitról számolt be az olasz Unicredit Bank, még a kormányzati extraprofitadó sem tudta megállítani a nyereség halmozódását. Az elemzői várakozásokat leköröző eredmények mögött a szokatlanul magas kamatkörnyezetet találjuk elsősorban, amely az elmúlt években szüntelenül hozzájárult a hitelintézetek nyereségeinek növekedéséhez.

Milan,-,February,24:,Unicredit,Bank,Skyscraper,Detail,At,Dusk
Fotó: Shutterstock

Az Unicredit harmadik negyedéves nyeresége éves összehasonlításban 35,9 százalékkal, 2,3 milliárd euróra nőtt, az időszak alatt elkönyvelt bevétel pedig 23,7 százalékkal, 6 milliárd euróra ugrott. A pénzintézet negyedéves kamatbevételei 45 százalékkal, 3,6 milliárd euróra nőttek a tavalyi harmadik negyedévhez képest, díjbevétele pedig 5,2 százalékkal, 1,8 milliárd euróra emelkedett.

Az egy részvényre jutó eredmény 53,7 százalékkal, 1,24 euróra ugrott.

A vállalat részvényei a jelentés közzétételét követően 2 százalékot erősödtek, mielőtt egy vehemens korrekcióval visszaestek a tegnap délutáni szintjükre. A vállalat kurzusa az idén 67 százalékot emelkedett.

Kifejezetten erős éven van túl az UniCredit, a pozitív kilátások egyelőre fenntarthatónak is tűnnek

A hitel- és betéti kamatlábak közötti különbözetből származó bevétel, amelyre Olaszország augusztusban meglepetésszerűen egyszeri adót vetett ki, 45 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az olasz kormány döntése a bejelentését követően megrémítette a piacokat, ezért a kormányzat azóta úgy módosította a szabályozást, hogy az érintett összeget nem kell hogy befizessék az államkasszába a bankok, hanem félre is tehetik tartalékképzés gyanánt. Az UniCredit esetében ez az összeg 1,1 milliárd euró, és az olasz bankszektor legnagyobb részéhez hasonlóan ők sem tervezik befizetni ezt a pénzt az állam koffereibe.

Van még erő a bankszektorban, újabb osztalékrekordok születhetnek

Az európai bankszektor még egy ideig élvezheti a magas kamatokból származó előnyöket, ám kockázati tényezők is rányomják bélyegüket a szektor teljesítményére és befektetői megítélésére.

Az UniCredit az egész éves nyereségvárakozását 7,25 milliárd eurón tartotta, és bejelentette, hogy osztalékkifizetés és sajátrészvény-visszavásárlás révén 6,5 milliárd eurót juttat majd vissza a befektetők részére a profitból.