A Brent kőolaj árfolyama kedden október óta először 88 dollár fölé emelkedett hordónként, mivel az ellátási láncokra újabb nyomást helyeztek az orosz energetikai létesítmények elleni ukrán támadások és a közel-keleti konfliktusok eszkalálódása – írta a Reuters.

Gas,Station.,Refinery,Plant.,Oil,Industry.,Flaming,Gas,Torch olaj
Az ellátási láncra nehezedő nyomások csúcsértékre lendítették a Brent olajárfolyamát / Fotó: Shutterstock

A Brent júniusi határidős jegyzései 1,29 dollárral, azaz közel 1,5 százalékkal ugrottak meg kedd reggel, és délre 89 dollár közelében mozogtak. Ezzel párhuzamosan az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj májusi határidős jegyzése 1,3 dollárral, mintegy 1,6 százalékkal, 85 dollárra emelkedett.

A Brent olajárfolyama 6 hó
 

Ukrajna kedden dróncsapást mért a Oroszország egyik legnagyobb finomítójára, a frontvonaltól mintegy 1300 kilométerre, ami miatt átmenetileg leállt a termelés. A hivatalos közlemények szerint az üzem teljes, napi 340 ezer hordós kapacitásának mintegy felét veszítették el emiatt.

Oroszország, amely a világ három legnagyobb olajtermelője közé tartozik, egyben és az egyik legnagyobb olajszármazék-exportőr, egyre gyakrabban kell a finomítói ellen intézett ukrán támadásokkal számolnia, ezzel párhuzamosan pedig az ukrán energetikai infrastruktúra ellen is jelentős támadásokat hajtott végre.

Az orosz–ukrán háború mellett a gázai konfliktus kibővülése is egyre nagyobb hatással van a piacra.

Ebrahim Raisi iráni elnök kedden kijelentette, hogy Irán megtorolja a szíriai fővárosban, Damaszkuszban lévő konzulátusa ellen végrehajtott, feltehetően izraeli légicsapást. Az ország csatlakozás a izraeli–Hamász-háborúhoz az egész régiót lángra lobbanthatja, és súlyos károkat okozna a nemzetközi olajellátásban.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) szerdai ülése is hatással lehet az árfolyamra, várhatóan újabb termeléscsökkentésről döntenek. A tagok a második negyedév végéig fenntarthatják a jelenlegi, napi 2,2 millió hordós kibocsátáscsökkentést, hogy stabilizálják a piacot.

A kereseti oldal is lendületet adhat az olajárfolyamnak

Márciusban hat hónap óta először bővült a feldolgozóipari tevékenység Kínában, és egy-másfél év óta először az Egyesült Államokban, ami idén várhatóan növekvő olajkeresletet eredményez. Kína a világ legnagyobb nyersolajimportőre és második legnagyobb fogyasztója, nem sokkal lemaradva az USA mögött.

Akik megnyerik a szankciós háborút: az amerikai olajcégek

Az amerikai olaj már azelőtt is gyors ütemben nyomult be Európába, illetve az ázsiai–óceániai térségbe, hogy a nyugati szövetségesek szankciókat vetettek ki az ukránokkal háborúzó Oroszországra. Az amerikai olajcégek menetelése a háború kitörése óta felgyorsult, és az adatsorok egyértelműen mutatják, hogy ők a szankciók nyertesei, Oroszország és az OPEC pedig piacot veszít.