BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elon Musk csúcsra repítette egy kis brit vállalat árfolyamát

Az egykor szebb napokat látott Filtronic az elmúlt években kezd ismét talpra állni, miután több megrendelést is kapott az Elon Muskhoz köthető SpaceX-től.

A távközlési berendezéseket gyártó brit vállalat, a Filtronic bejelentette, hogy 20,9 millió dollár értékű megrendelést kapott a SpaceX-től. Ennek eredményeként a cég a 2025-ös pénzügyi évre vonatkozó eredményei meghaladják a korábbi előrejelzéseket és a piaci várakozásokat – írja a Bloomberg.

Elon Musk brit cég spaceX Filtronic
Elon Muskot sokan szeretik és sokan nem, de a Filtronicnál biztos népszerű lehet / Fotó: AFP

A befektetők kitörő örömmel fogadták a hírt, a Filtronic árfolyama ma több mint 10 százalékkal nőtt, 2008 óta a legmagasabb szintre. Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a cég a mobilgyártóknak (Nokia, Motorola) szállított alkatrészeket, piaci értéke 2000-ben 2 milliárd dollárral volt a csúcson.

A dotcom összeomlását követő két évtizedben azonban a vállalat nehezen tudott talpon maradni. Az elmúlt években azonban kezd magára találni a Filtronic, amiben nagy szerepe van Elon Musknak: a Filtronic már három tételben kapott megrendelést a SpaceX-től, összesen 37,1 millió dollár értékben, amihez hozzájön a mai 20,9 millió dolláros bejelentés.

A Filtronic és SpaceX tavaly áprilisban ötéves stratégiai partnerséget kötött, aminek értelmében a brit cég a rádiófrekvenciás jeleket erősítő földi modulokhoz készít alkatrészeket. Érdemes megemlíteni: bár a SpaceX sokat dobott a vállalat árfolyam, a korábbi történelmi csúcstól még messze van.

A világűr Elon Musk terepe

Kezdetben kinevették a dél-afrikai milliárdos futurisztikus tervét, mára azonban az űripar megkerülhetetlen szereplőjévé vált a SpaceX. A világűr mindig is érdekelte az ellentmondásos megítélésű milliárdost: először 2001-ben fektetett ebbe az iparágba, amikor százezer dollárt adományozott a Mars Society nevű szervezetnek. 

Azt azonban hamar belátta, hogy egy nonprofit csapat nem tudja meghódítani a kozmoszt, így 2002. március 14-én Kaliforniában megalapította a SpaceX-et. Az első évek az építkezésről szóltak, a vállalat kezdetben műholdak pályára állításával ért el kisebb sikereket. Az első nagy siker a Falcon 1 rakéta sikeres fellövése volt 2008 szeptemberében. 

Ekkor már a közvélemény is úgy látta, hogy a próbálkozó, néhány sikertelen tesztet végrehajtó (a Falcon 1 első három kilövési kísérlete nem jött össze) cég valóban képes lehet ambiciózus céljai elérésére. Másodszor 2009 júliusában is sikerült az űrbe juttatni a Falcon 1-est. Ezt követően nagyobb léptékben gondolkodott a SpaceX, a Falcon Heavy, a Falcon 9 és a Dragon is sikeres projektnek bizonyult. 

Bár a Dragon 2012 óta képes teherszállításra a Föld és a Nemzetközi Űrállomás között, a nagy durranás az emberes űrrepülés volt: 2020. május végén a Falcon 9-es rakétával fellőtt Crew Dragon volt az első, amellyel embert küldött az űrbe a vállalat. A cég 2021-ben hárommilliárd dolláros szerződést között a NASA-val, hogy az Artemis-program részeként a Starship kereskedelmi célú leszállóegységet hozzon létre, amellyel embereket lehet eljuttatni a Holdra.

Az űrverseny nagy kérdése: vajon kié lesz a Hold?

Az államok mellett magáncégek is betársultak a modern űrversenybe, ez pedig számos kérdést felvet a jövővel kapcsolatban. Nem titok, hogy több ország is – mint az Egyesült Államok – együttműködik magánűrközpontokkal, ami nagy lehetőségeket rejt magában. Ha sikerül állandó emberi jelenlétet létrehozni a Holdon, már nem is lesz kérdés, hogy a következő megálló a Mars lesz.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.