Erősen kezdte a hetet a forint, főként a dollárral szemben menetel a devizánk
Erősen kezdte a hetet a forint az amerikai vámháború menetében beállt újabb fordulatot követően, miszerint az Egyesült Államok mentesítette az okostelefonokat és számítógépeket a múlt hét során többször is módosított extravámok alól.

Jó formában a forint a dollárral szemben
Az amerikai vámpolitika enyhülése jót tett a részvénypiacoknak, Európában 2 százalék közeli pluszos nyitást idézett elő, és az amerikai határidős jegyzéseket is 1 százalék feletti zöldbe tolta. Ez a hangulat pedig hazánkba is elért, a BÉT nagyjai mind meggyőző erősödéssel kezdték a napot, és így tett a forint is.
A hazai deviza a dollárral szemben javított nagyobbat, 361 feletti nyitóárától 357,9-ig menetelt, mielőtt kisebb korrekcióba kezdett, jelenleg 0,4 százalékos napi pluszban, 359,2-en áll a kereszt. Az euróval szemben bő egy egységet javított a hazai deviza, mielőtt a dollárhoz hasonlóan korrekcióba kezdett, jelenleg 0,03 százalékos napi pluszban jár a forint ezen a fronton, 409,8-en adják az euró egységét a devizapiacon. A forint térnyerését a dollár gyengélkedése segíthette elő, a DXY dollárindex napon belül 0,4 százalékot gyengült,
az euró pedig ezzel át is törte az 1,14-os, hároméves csúcsnak számító árfolyamszintet,
és 0,5 százalékos napi pluszban jár ezen a fronton.
Nem fognak unatkozni a befektetők a hét során
A forint számára a hét során a szerdai, eurózóna-inflációs adatok, majd az azt követő, csütörtöki EKB-kamatdöntés eredményei lehetnek majd a fontosak. A térség áremelkedési üteme a szakértők várakozásai szerint 2,2 százalékon alakulhat majd, nem mutatva változást a februári éves adatokhoz mérten. A maginfláció szintén stagnálhatott, 2,4 százalékon. Az EKB a piac jelenlegi várakozásai szerint ezért 25 bázisponttal csökkentheti majd a térség irányadó kamatainak szintjét, lendületet adva ezzel a gazdaságnak, javítva a vállalatok eredményeit, ezáltal felfelé nyomva a részvények árfolyamát is.
A döntés kimenetele talán annyira nem is érdekes, mint az, hogy a testület elnöke, Christine Lagarde miként nyilatkozik a jegybank gazdasággal és kamatpályával kapcsolatos kilátásairól. Az EKB legutóbbi kamatdöntése során aggodalmának adott hangot a vámháború gazdasági növekedésre és inflációra gyakorolt negatív hatásaival kapcsolatban, így arra is kíváncsi lesz a piac, hogy változott-e az EKB prognózisa valamelyik vonalon.



