A tőkepiaci kapitalizációját tekintve immár ősriválisát, az LVMH-t is maga mögé utasító és emellett Európa második legnagyobb vállalatává vált Hermes International egyre jobban elhúz riválisaitól – derül ki a francia luxuscég szerdán publikált második negyedéves gyorsjelentéséből.
Míg ugyanis a Louis Vuitton, a Christian Dior Couture és a Celine márkákat felvonultató LVMH divatüzletágának a második negyedévben éves bázison 9 százalékkal zsugorodtak a bevételei, a szektor harmadik nagy francia cégéhez, a Keringhez tartozó Gucci értékesítése pedig 25 százalékkal esett vissza, az Hermes, 9 százalékkal 3,9 milliárd euróra növelte árbevételét. Enyhén felülmúlva az elemzők által becsült 8,9 százalékos bővülést, és jelentősebben az első negyedévben mért 7 százalékos növekedést.
A sikerben nagy szerepet játszhat az Hermes úgynevezett irányított szűkösségre épülő modellje, amely a Birkin és a Kelly táskákhoz hasonló, hőn áhított termékek kínálatát folyamatosan a kereslet alatt tartja. Július elején például egy eredeti Birkint 8,58 millió euróért ütöttek le egy párizsi árverésen.
Részben a modell segítségével az eladások annak ellenére pörögtek föl a második negyedévben, hogy a vállalat számára kulcsfontosságú kínai piacon a luxuskereslet visszaesett, mivel az országban visszaszorult a feltűnő életmód.
Pedig az Hermes kitettsége jóval nagyobb – a teljes bevétel 45 százaléka származik innen – a Kínát is magában foglaló ázsiai régióban, mint az LVMH-é, amely forgalma 28 százalékát bonyolítja le a térségben. Az Hermes értékesítései amúgy 5,2 százalékkal nőttek Ázsiában, rácáfolva a pesszimistább elemzői becslésekre. Dumas szerint a kínai üzletek forgalma továbbra is gyenge, ám az átlagos fogyasztói kosarak némileg már nőttek.
A kereskedelmi háború geopolitikai zavarai és a lassuló növekedés ellenére Axel Dumas elnök-vezérigazgató megerősítette a vállalat éves kilátásait.
Hozzátette azonban, hogy a csoport az első alkalommal vásárló ügyfelek részéről gyengébb keresletet észlelt, ezért egyelőre nem tervez további áremeléseket idén, miután év eleje óta eddig világszerte 7 százalékkal vitték feljebb az árakat, amit az Egyesült Államokban további 5 százalékos emelés egészített ki.
Nos, úgy tűnik, kár volt ez utóbbi megjegyzésért, hiszen a befektetők a gyengeség jelére önteni kezdték a cég részvényeit. Az árfolyam délelőtt 3,8 százalékkal, 2287 euróig futott le, ami nagyjából az év eleji kurzusnak felel meg. Az LVMH részvényei ezalatt január eleje óta 24 százalékkal, 482 euróra csökkentek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.