BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forintárfolyam: fontos szint felett az euró, nagyot drágult a dollár

Gyengüléssel várja a Trump–Zelenszkij-csúcstalálkozót a hazai fizetőeszköz. A forint az euróval és a dollárral szemben is jelentősen veszített értékéből hétfő délelőtt.

Délelőtti gyengüléssel hangolt a forint a nap és a hét leginkább várt eseményére, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójára, amelyre európai és NATO-s vezetők is érkeztek Washingtonba.

forint, euró, dollár
Gyengült a forint hétfő délelőtt a dollárral és az euróval szemben / Fotó: Final Version Studio / Shutterstock

A hazai fizetőeszköz az euróval szemben 0,2 százalékkal értékelődött le hétfő délig. A kurzus a 395-ös szint alatt is járt, a nap közepén azonban már 395,6 forintnál járt a jegyzés.

A dollárhoz képest ennél is nagyobbat rontott a forint. Az amerikai pénz váltási árfolyama 0,4 százalékkal került feljebb, 338,7 forintig.

Az Equilor délelőtti technikai elemzésében kiemeli, hogy a rendkívül fontos 395-ös támasz alatt is járt az euró-forint árfolyama, de visszarántották fölé, így nem szignifikáns a letörése. Felül 396-nál, majd 398-nál láthatók fontos ellenállási szintek. Ha a mai kereskedés a jelenlegi szint környékén fejeződik be, jó esély van egy korrekciós hullámra felfelé. Az esti amerikai–ukrán találkozó fejleményei a holnapi kereskedésben hozhatnak nagyobb mozgást.

Az Erste kommentárja szerint a pénteki Trump–Putyin-találkozó nem hozott áttörést, de ma folytatódnak az egyeztetések Ukrajna ügyében, így továbbra is a geopolitika marad a fókuszban. Az orosz–ukrán háborúval, valamint az amerikai kamatpályával kapcsolatos hírek lehetnek a legfőbb mozgatórugók a devizapiacon. 

EUR / HUF árfolyam
Euró árfolyam (EUR/HUF)
395.5696 +0.08%
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A pesti tőzsdén a reggeli csúcsdöntést követően mérséklődött a lendület, a BUX 0,2 százalékos pluszban, 105 322 pontnál jár délben. Az OTP 0,1 százalékkal került lejjebb, a másik három hazai nagypapír ugyanakkor felfelé húzza a részvénykosarat. A Mol 0,6 százalékos drágulással éllovas, a Magyar Telekom fél százalékos emelkedéssel szorosan követi. A Richter kurzusa pedig 0,4 százalékkal került feljebb.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.