Az Egyesült Államok kormányzati leállása dacára vegyesen teljesítettek a főbb európai tőzsdeindexek szerdán a nyitás előtti elektronikus kereskedésben, miközben a befektetők már a várható újabb adatcunamira készültek. A BÉT-en nyitás után a Magyar Telekom viszi a prímet.
Október első napján délelőtt jön ugyanis az euróövezet, Németország és az Egyesült Királyság beszerzési menedzserindexe, valamint az eurózóna fogyasztói inflációs jelentése. Eközben persze a befektetők a nagy nyugalom felszíne alatt azért folyamatosan mérlegelik, hogy milyen hatással lesz a részvényárfolyamokra az Egyesült Államok kormányzati leállása, miután az amerikai törvényhozók nem tudtak megállapodni az ideiglenes finanszírozásról még éjfél előtt.
A leállás 2018 óta először következett be, és több százezer állami alkalmazottat kényszerít fizetés nélküli szabadságra, miközben számos közszolgáltatás is szünetel. Az állam alapvető funkcióit - mint például a honvédelem, a határbiztonság és a társadalombiztosítási kifizetések - ugyan ellátja, ám számos munkavállaló egyelőre fizetés nélkül marad a munkahelyén.
A leállás a szenátusban kialakult költségvetési patthelyzet következménye, mivel két finanszírozási törvényjavaslat is elbukott. A jelenlegi helyzet abban különbözik a korábbi leállásoktól, hogy Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, egyes szabadságra küldött állami alkalmazottak végleg elveszíthetik munkájukat.
A német DAX 0,3 százalékkal, míg a páneurópai Euro Stoxx 50 0,1 százalékkal gyengült, ám a párizsi CAC 40 0,2 százalékkal, a brit FTSE 100 pedig 0,5 százalékkal emelkedett a tőzsdenyitás előtt.
Az euró kurzusa 0,2 százalékkal, 1,176 dollárra erősödött.
A pesti börze mindehhez képest 0,1 százalékos mínuszban, 98 739 ponton nyitott.
A blue chipek közül a kedden nagyot ralizó Richter 0,7 százalékkal lejjebb, de még mindig 40 forinttal a 10 000 forintos kritikus árfolyamszint fölött indította a kereskedést, míg az előző nap betliző Magyar Telekom kurzusa 0,9 százalékkal, 1790 forintra emelkedett.
Az OTP nyitóára 0,1 százalékkal csökkent, a Molé 0,2 százalékkal nőtt, rendre 28 660, illetve 2702 forinton startoltak el.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Az euró továbbra is 390 forint alatt tanyázik, reggel 9 körül 389,6 forintot adtak érte a bankközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.