BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírcunami vet hullámokat a piacokon: az OTP nagy eséssel kezdett, megütötték a forintot – négyéves csúcson az olajár

Iráni háború, technológiai jelentések, szigorú jegybanki üzenetek és vártnál jobb magyar GDP-adat – bőven van mire reagálniuk a befektetőknek csütörtökön. Az OTP húzza lefelé a pesti tőzsdét, a forint is gyengül. Az olaj ára négy éve járt legutóbb ilyen magasan.

Izgalmas nap vár a befektetőkre csütörtökön, a piacok a Fed tegnap esti, szigorú hangvételű üzenetét és az amerikai technológiai óriások vegyes összképet mutató jelentéseit emészthetik, miközben az iráni konfliktus továbbra is kiélezett, utóbbi miatt négyéves csúcsra ugrott az olaj ára

OTP, forint, olaj
Az OTP és a forint is eséssel kezdte a csütörtöki kereskedést, az olaj ára az egekben / Fotó: A great shot of / Shutterstock

Itthon a reggel közzétett, vártnál jobb, 1,7 százalékos gazdasági növekedésről tanúskodó első negyedéves GDP-adat és az uniós források hazahozataláról szóló tárgyalások fejleményei adnak okot optimizmusra, a pesti tőzsde pozitív nyitást követően azonban gyorsan lefordult az OTP esése miatt. A BUX index 0,3 százalékkal 132 36 pontig csúszott vissza a nyitást követő percekben.

A vezető magyar részvények közül 

  • az OTP kurzusa 1,1 százalékkal 41 270 forintra ereszkedett, 
  • a Mol 0,8 százalékkal 4 078 forintra drágult, 
  • a Richter 0,2 százalékkal 12 790 forintig kapaszkodott, 
  • a Magyar Telekom papírjai pedig 0,6 százalékkal 2 498 forintra emelkedtek.
OTP részvény
OTP részvény2026.04.30.
Utolsó ár: 41 600 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára több mint 2 százalékkal 113 dollárra emelkedett, ami 2022 óta a legmagasabb jegyzés. A WTI olajfajta ára ugyancsak négyéves csúcsra, 110 dollárra emelkedett, miután a híradások szerint Donald Trump amerikai elnök újabb katonai csapást tervez Irán ellen.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint a kedvező hazai hírek ellenére gyengüléssel kezdte a napot, a szigorú amerikai jegybanki üzenet, az iráni háború kedvezőtlen fejleményei és az olajárak emelkedése – részben a dollár erősödésén keresztül – a feltörekvő piaci devizák ellen dolgozik. A dollár 0,1 százalékot erősödött kilenc óráig az euróval szemben.

Az euró jegyzése 0,4 százalékkal került feljebb, a devizapár kurzusa 367,1 forintra emelkedett a reggeli tőzsdenyitásig.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A dollárhoz képest 0,5 százalékot rontott a hazai fizetőeszköz, a zöldhasút így 314,7 forinton jegyzik cikkünk írásakor.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A régiós pénzekkel összevetve is alulteljesít a forint, a cseh korona és a lengyel zloty egyaránt 0,3 százalékkal drágult.

Kora délután két fontos jegybanki kamatdöntés is érkezik, és bár egyelőre az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE) részéről sem várható elmozdulás az irányadó kamatokban, mindkét monetáris testület szigorú üzeneteket fogalmazhat meg. Az Equilor szerint az EKB-tól igen kemény üzeneteket kaphatunk a sajtótájékoztatón, előkészítve a kamatemeléseket. A piaci szereplők biztosra veszik, hogy június 11-én 25 bázispontos kamatemelésre kerül sor, az idei évre összesen 75-80 bázispontos szigorítást áraznak. A BoE-től az év elején még 25-50 bázispontos kamatvágást várt a piac, az iráni háború kirobbanása miatt jelenleg 75 bázispontos kamatemelést áraznak.

A magas kamatkörnyezet jellemzően nem kedvez a részvénypiacoknak, az adott ország devizáját viszont erősíthetik a szigorú monetáris kondíciók.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.