Molnár Lajos, az egészségügyi reformer
A sokak által enyhén szólva nem kedvelt Molnár Lajost nem érdekli a felé irányuló szitokáradat. Igaz, az őt bársonyszékbe delegáló SZDSZ következetesen mögötte áll. Így aztán miniszterségének kilenc hónapja alatt bebizonyította: amit eltervezett, azt tűzön-vízen át keresztülviszi.
Néhány dolgot már kipipálhatott teendőinek sorából. Törvénnyel szüntette meg az orvosi és gyógyszerész-kamarai kötelező tagságot, megfosztva e testületeket, például a törvényjavaslatok véleményezésének jogától. Nem mintha korábban sokat adott volna azokra. A köztestületek szerint amolyan látszatdemokráciát folytat. Furcsállják is ezt egy liberális eszmét valló politikustól. Úgy tűnik azonban, Molnár tudja: egy dolog a liberalizmus, ám meglehet, hogy a reformhoz nem a demokrácián át vezet az út. Kemény és diktatórikus rendeleteket kell hozni, vállalva a köz ellenszenvét.
Csupán egy volt minisztertársának a keménységét lehetne az övéhez hasonlítani, az emberileg és politikai beállítottságát tekintve teljesen más Mikola Istvánét. Az Orbán-kormány utolsó egészségügyi miniszterének 15 hónapi munkássága alatt sikerült megalkottatnia a kórháztörvényt, ami a Molnár-törvénytől eltérő módon, de ugyancsak átalakította volna a megcsontosodott, finanszírozhatatlan intézményrendszert. Megzabolázta az általa „karvalytőkének” minősített gyógyszercégeket is. Mikolának azonban – a kormányváltás miatt – nem volt ideje törvényeinek végrehajtására. Ő sem volt „könnyű fiú”, maga mondta nemegyszer valahogy így: faltörő kosként menetelek előre, s nem zavar, ha hátranézvén nem látok senkit magam mögött.
Visszatérve a jelenbe, Molnár Lajos úgy hozatta meg a gyógyszertörvényt, hogy érdemben nem tárgyalt a hatalmas erőt képviselő gyógyszercégekkel sem. Pedig azzal legalább 50 milliárd forintot vett ki a zsebükből. De a betegek sem jártak jól, hiszen – kivéve a közgyógyellátottakat – megszűnt az ingyenes gyógyszer, mindenkinek legalább 300 forintot kell fizetni az orvosságokért. Megkurtította az orvosok vényfelírási lehetőségeit is, mivel – Mikolához hasonlóan, de más alapállásból – úgy látta, gyógyszerügyben a legdrágább költségtényező az orvos tolla, ő utalványozza a tavaly már közel 390 milliárdra rúgott gyógyszer-támogatási büdzsét. Molnár kormánya – a konvergenciaprogramra is hivatkozva – az idén ezt 364 milliárdra csökkentette. Ám bebiztosította az egészségbiztosítási alapot: ha nem lenne elég az összeg, úgy a deficit pótlását ugyancsak a cégekre hárítanák. Nem tudni persze, hogyan dönt majd az Alkotmánybíróság, mivel a gyógyszercégek a taláros testülethez fordultak jogorvoslatért.
Ahogy megindult a molnári reformtörvények végrehajtása, úgy lett egyre hangosabb a tömeg. Mindenki tiltakozott a 300 forintos vizitdíj miatt, két hete mégis bevezették. Igaz, sok a zűrzavar, az elégedetlenség, de ez a béka is lenyelve.
Közben, úgy mellesleg, csaknem mindennap felborzolja valami távolabbi tervével a köz hangulatát a szaktárca. Legutóbb azzal, hogy megkurtítaná a fiatal orvosok központi forrásból finanszírozott rezidensi képzését, akár olyan áron is, hogy elhagyják az országot. Románia uniós tagsága révén jönnek a helyükre erdélyi magyar orvosok – véli a miniszter.
Ám hátravan a nagy menet; az egészségbiztosítás reformja akár szakítópróba is lehet Molnár karrierjében, aki megszállottan híve a több-biztosítós modellnek. Az üzleti biztosítók közfinanszírozásba vonásának szándéka azonban sok szocialista képviselőnél kiverte már a biztosítékot. Döntést az OEP biztosítóvá alakításáról vagy a több-biztosítási modell bevezetéséről április végére ígértek. A kormányfő e tekintetben még nem tette le a voksot.
A szerző a Világgazdaság munkatársa
