Hiányoznak az MVM privatizációjának a feltételei

Ha a fenti lépéseket helyesen olvassuk egybe, egyszerűen ezt kapjuk: a hatósági árazás megszüntetése (Vet.), a domináns pozíció fenntartása (a htm-ek nem módosulnak, illetve a rendszerirányító Mavir helyzete sem változik), a monopólium privatizálása (100-ról 75 százalék –1 állami részesedés). Ez a kombináció a legrosszabb a verseny és a fogyasztó szempontjából.

Ahhoz, hogy a Vet. ténylegesen hatékony árampiaci versenyt teremtsen, minimálisan az alábbi három dolgot kellene egyszerre elvégeznie: versenyző árampiaci kínálat (termelési és importverseny) megteremtése; üzletileg neutrális és szigorúan szabályozott hálózati rendszerirányító társaságok garantálása; a végfogyasztói hatósági árazás minimális körre szűkítése. A három feltétel közül a Vet. tervezete csak az utolsó lehetőségét teremti meg. De mi a helyzet a másik kettővel?

Versenyző árampiaci kínálatról aligha beszélhetünk. Ami a hazai termelőket illeti, minden jel arra utal, hogy – uniós nyomás híján – a kormány nem mondja fel a htm-eket, és nem kezdeményez lényeges újratárgyalást (a szerződések felmondását szorgalmazó GKM-től a Miniszterelnöki Hivatal vette át a feladatot). Ez olyan körülmények között konzerválja az MVM domináns piaci pozícióját, amikor tulajdonosainak (azaz a magyar állampolgároknak) nem termel jövedelmet. Az állami tulajdonú paksi atomerőmű hasznából a drága htm-es erőműveket kell kifizetnie. Példaképpen: az MVM árbevétel-arányos adózott eredménye 2005-ben 0,23 százalék volt, Paksé 0 százalék, miközben a privatizált, htm-mel rendelkező erőművek közül több is 20 százalék fölötti hozamot produkált a tulajdonosainak. Eközben az importverseny is mesterségesen korlátozott, természetesen elsősorban az importkínálat szempontjából legfontosabb szlovák, román és ukrán határokon.

A Vet. az üzletileg semleges hálózati társaságok megteremtése irányában sem lép, noha ez az árampiaci versenyteremtés alfája. Európában ma arról folyik a vita, hogy az energiapiaci versenyhez nélkülözhetetlen a hálózati társaságok tulajdonosi szintű elválasztása a termeléstől és a kereskedelemtől. Az áramszektorban a nagyfeszültségű hálózatok esetében ezt a tagországok fele végrehajtotta. (Az Európai Bizottság kifejezetten ajánlja a tagállamoknak az idehaza 2005-ben felszámolt független rendszerirányítói modell alkalmazását.) Az új Vet. tervezete ezekre a törekvésekre sem az átvitel (MVM), sem az elosztói társaságok szintjén nem reagál. Ez előrevetíti, hogy a teljes piacnyitás után is fennmarad a hazai piacot domináló hálózattulajdonos társaságoknak a verseny torzítására vonatkozó üzleti érdekeltsége.

Mindez azt jelenti, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról és a privatizáció új intézményeiről szóló, a parlament előtt fekvő kormány-előterjesztés elfogadása esetén meginduló MVM-privatizáció jelentős kockázatokkal terhelné meg a hazai árampiacot. Hangsúlyozom: nem magával a magánosítással van feltétlenül baj. Áramot termelni privát vállalkozások is kiválóan tudnak. A problémát az az intézményi és jogszabályi környezet jelenti, amelyben ez a folyamat megindulna. Vegyük sorra ezeket. Az MVM Holding ma magában foglalja az állami tulajdonú, a hazai áramtermelés 40 százalékát biztosító paksi atomerőművet és más kisebb termelői érdekeltségeket; a rendszerbiztonságot fenntartó, a nemzeti villamos alaphálózatot üzemeltető és a külkereskedelem feltételeit biztosító rendszerirányítót (Mavir); a legjelentősebb hazai privát erőművek termelését lekötő, valamint több jelentős hosz-szú távú importszerződést; végül egy piaci kereskedő céget.

Minden piaci elemzés azt mutatja, hogy a hazai erőművek közül egyedül Paksnak van jelentős piaci ereje, azaz a nyitás után ez a vállalkozás tudná – ha akarná – a számára nyereséges módon a versenyzői szint fölé kényszeríteni teljesítménye szabályozásával a nagykereskedelmi árakat. Ezért Paks privatizálása nagy árkockázatot jelent a fogyasztók számára. A holding többi elemével összevont Mavir magánosítása módot adhat arra, hogy nemzeti alaphálózatunk az MVM termelési és kereskedelmi érdekeit szem előtt tartva torzítsa a hazai versenyt. Ez további jelentős árkockázat a hazai fogyasztóknak. Végül a magántulajdonosok nem fogják tolerálni, hogy az MVM „nonprofit” üzemmódban működjön, s elvárják majd, hogy holdingszinten minimum évi 40-50 milliárd forintos (eszközértéke alapján indokolt) nyereséggel működjön. Amennyiben ezt a cég a kedvezőtlen htm-ek felmondása nélkül kívánja majd elérni, az újabb áremelési kényszer kockázatát jelenti. Ezekkel szemben a fogyasztók és a gazdaságpolitikai döntéshozók kiszolgáltatottá válnak, hiszen az európai liberalizáció kiveszi kezükből a hatósági árszabályozás lehetőségét. És akkor még nem említettem azokat a kockázatokat, amelyeket egy esetleges újabb orosz tulajdonszerzés jelenthetne.

A fentiek alapján a jelenleg előterjesztett árampiaci javaslatcsomagot károsnak és veszélyesnek tartom. A Vet.-et a htm-ek felmondására/kezelésére vonatkozó törvény nélkül nem lehet érdemben tárgyalni. A privatizációnak pedig olyan előfeltételei vannak, amelyek ma távolról sem adottak. Ezek közül a legfontosabb a hálózati rendszerirányító (Mavir) holdingról való leválasztása és állami kézben tartása; illetve a paksi atomerőmű privatizálásának napirendről történő levétele.

A szerző a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője