Az eltűnt GDP nyomában

A magyar GDP az első negyedévhez képest mindössze 0,2 százalékkal nőtt 2007 második negyedévében. Bár a kutatói-elemzői közvélemény lassuló növekedésre számított, a szinte stagnáló teljesítmény a pesszimista becsléseknél is alacsonyabb lett. A növekedési tényezők, a fogyasztás, a beruházás, illetve az export és az import pontos alakulását egyelőre nem ismerjük ugyan, az mindenesetre biztosra vehető, hogy a stabilizációs intézkedések eredményesen korlátozták a belföldi keresletet. A kiskereskedelmi forgalom visszaesik, és a közösségi fogyasztás csökkenése is nyilvánvaló. Úgy tűnik tehát, hogy a növekedési paraméterek oldaláról a jelenlegi fiskális kiigazítás meglehetősen emlékeztet a tizenegy évvel korábbi csomagra.

Az 1995–96-os stabilizációt megelőző helyzet azonban erősen különbözött a maitól. Akkor a probléma gyökerét jórészt az jelentette, hogy a magyarországi vállalkozások gazdasági teljesítménye jelentősen elmaradt a hazai fogyasztástól, vagyis a magyar vállalati szektor nemzetközi versenyképességi problémákkal küszködött. A vámpótlék átmeneti bevezetése és a forint árfolyamának leértékelése mellett a lakossági és a közösségi fogyasztás drasztikus visszafogása is elkerülhetetlennek látszott a vállalati szektor külső versenyképességének helyreállításához. A mostani kiigazítás előtt ugyanakkor a magyar vállalkozások zömének nem voltak hasonlóan súlyos versenyképességi problémái, ezt jól mutatja, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya is viszonylag mérsékelt volt. Ezúttal az egyensúlyi problémák döntően a fiskális túlköltekezésben gyökereztek, vagyis a terápia központi eleme az államháztartás bevételi és kiadási oldalának összhangba hozása.

Nemzetközi tapasztalatok szerint ha a kiigazítás hiteles, akkor a kamatszint csökken, az árfolyam stabilizálódik, a külföldi tőkebeáramlás és a vállalatok beruházási aktivitása élénkül, ami jórészt ellensúlyozza – szerencsés esetben akár túl is kompenzálhatja – a keresletkorlátozó mechanizmusokat. Magyarországon viszont, úgy látszik, mintha a kiigazításnak csak az egyik oldala működne meggyőzően. A fogyasztás kétségkívül csökken, a vállalati beruházások azonban csak mérsékelten nőnek, és a külföldi működő tőke beáramlása is viszszafogott, miközben az export és az import növekedése közötti rés szűkülni látszik. Röviden: a belföldi fogyasztás korlátozása mellett a vállalatok versenyképessége nem javul a szokásos mértékben, vagyis a bővülést visszafogó mechanizmusok hatékonyan, a növekedést serkentők viszont gyengén működnek.

Ennek fő oka pedig az, hogy a kiigazítás során a magyar munkaerő költsége a potenciális külföldi befektetők számára a jelentős reálbércsökkenés ellenére is drágult, és 2007 tavaszán Szlovénia után a második legmagasabb volt a régióban. Úgy tűnik, az áfa felső kulcsának emelése és az ingatlanadó bevezetése helyett a döntéshozók a munkát terhelő adók és járulékok magas szinten tartására és az iparűzési adó megőrzésére voksoltak. Ez a belföldi piactól függő vállalkozások helyzetét egyértelműen nehezíti, miközben Magyarország mint a külföldi befektetések lehetséges célpontja sem értékelődött fel igazán. Ráadásul a lakossági reakciók inkább a fokozódó óvatosság, mintsem a jövőbe vetett optimizmus jeleit mutatják: a fogyasztási kiigazítás a háztartások szintjén is működni látszik, részben amiatt, mert a korábbi eladósodottság számos család esetében már nem növelhető tovább.

Ezzel együtt remélhető, hogy a növekedés mélypontja az idei második negyedévben volt. A külső környezet továbbra is viszonylag kedvező, és az átmenetileg piacukat vesztő vállalkozások alkalmazkodási képessége is javulhat az idő előrehaladtával. Egy megfelelő adóreform persze a hosszabb távú növekedési kilátásokon is sokat lendítene.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója