Hitelpiaci kockázatok
Az újonnan csatlakozott uniós országokban általánosan megfigyelhető volt az utóbbi években a hitelállomány gyors bővülése. A jegybank tanulmánya szerint elsősorban a balti államokban nőtt meg a túlzott hitelezési dinamika veszélye, amely esetleg egy sokkszerű lassulással tér vissza a hoszszú távon fenntartható tendenciához.
Magyarország a lakossági adósságállomány tekintetében a társországokhoz képest a középmezőnyhöz tartozik, a bruttó hazai termék 26-27 százalékára rúgó adósság ugyanakkor továbbra is jelentősen elmarad a nyugat-európai államok 60 százalék körüli átlagos szintjétől. Ez alapján sokszor elhangzik, hogy a magyar helyzet nem rejt kockázatokat, a lakossági hitelezésben kicsi a valószínűsége, hogy a piac egészét érő, átfogó csődhullám alakuljon ki.
Bár a fenti következtetést nem változtatja meg, de a helyzetet némileg árnyalja, ha figyelembe vesszük, hogy a törlesztőrészletek nagysága a lakosság nettó pénzjövedelméhez képest nagyságrendileg már megegyezik a nyugat-európai szinttel, tehát az adósságteher tekintetében a felzárkózás első szakasza már megvalósult, a további bővülés a jövedelemnövekedés arányában történhet. Ez természetesen magában foglalja annak lehetőségét, hogy e trendszerű mértéknél évekig tartó gyorsabb növekedés már kockázatos helyzetet alakíthatna ki.
További fontos makrogazdasági tényező, hogy Magyarországon elsősorban nem a lakosság, hanem az állam adósságának a helyzete tekinthető veszélyesebbnek, és ez bizonyos szempontból védelmet biztosít a bankrendszer biztonságos működéséhez. A nemzetközi tőkepiaci kilengések ugyanis először az állam adósságterhét növelik meg, így a befektetők előbb kényszerítik rá az államot és rajta keresztül az országot külső eladósodásának fékezésére, semmint egy esetleges nyakló nélküli hitelezési gyakorlat nyomán kialakult hitelbuborék kipukkadása, amely komoly reálgazdasági károkat okozna.
A mikroszintű okok között felsorolhatjuk azt a tapasztalati tényt, amely azt mutatja, hogy a pénzügyi problémák felmerülésekor a háztartások a rendszeres kifizetések esetén a nemteljesítések sorrendjében első helyre a közüzemi számlákat, másodikra az egyéb fogyasztási cikkekhez kapcsolódó pénzügyi kifizetéseket (autó, telefon) teszik, és csak végső esetben késnek az ingatlanhitelek törlesztésével.
A lakosság és a bankrendszer számára a legjelentősebb kockázat a forint tartós és jelentős leértékelődése lenne, különösen, ha az együtt jár a gazdaság lassulásával és a háztartások jövedelmi helyzetének romlásával. A tavaly bekövetkezett jelentős árfolyamgyengülés azonban nem rontotta számottevően a jelzáloghitelek minőségét. Akkor az új hitelfelvételek visszaestek ugyan az árfolyam ingadozásával, ám a fennálló hitelállomány megtartotta alacsony kockázati besorolását. Hasonló árfolyammozgás az idén a háztartások reáljövedelmének visszaesése miatt feltehetően nehezebb piaci helyzetet alakítana ki, de a bekövetkezett jelentős mértékű költségvetési kiigazítás pont az árfolyam nagyobb stabilitása irányába hat.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a hazai lakáspiacot is érhetik időnként megrázkódtatások, de a magas államadósság miatt a gazdaságpolitika 2003-ban és 2006-ban is arra kényszerült, hogy megszorító intézkedésekkel mérsékelje saját és ezen keresztül az ország hitelkeresletét, mielőtt a lakáspiac felfutása buborékká fejlődött volna. A nemzetközi tőkepiaci helyzet így a lakosság azon szegmensére jelent kockázatot, amely devizahiteleivel együtt kockázatos befektetésbe is fogott. Itt ugyanis megvan a veszélye, hogy ezek nemcsak a remélt hozamot nem biztosítják, de még a befektetett tőke egy részét is felemésztik.
A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza
