Moszkva rögös útja a Világkereskedelmi Szervezetbe

Pedig a mindig feldúlt, kócos, kövérkés orosz főtárgyaló, Makszim Medvedkov elképesztő kitartással igyekszik megállapodni a tagországokkal a csatlakozás feltételeiről. Egyrészt a központosított, kézi vezérlésű orosz állam számára a legérzékenyebb szférákban – így az energiaszállításban és a pénzügyi szektorban – a külföldi cégek korlátozás nélküli beengedését követelő nyugati nagyhatalmakkal kellene egyezségre jutnia. Másrészt pedig a volt szovjet érdekszférának az orosz felvételt afféle Ugocsa non coronat stílusban politikai revánsra használó utódállamaival, főleg Grúziával és Lengyelországgal.

A legtöbb vita a tárgyalásokon a felvételt kérő országok kötelezettségvállalásainak ún. „sárga kosarába” tartozó kérdések legfőbbikéről, a mezőgazdaság állami támogatásáról bontakozott ki. „Már 12 éve folytatjuk az alkudozást az Amerikai Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Ausztráliával, Kanadával, összesen 12-15 országgal, amelyek bekapcsolódtak ennek a kérdéskörnek a megvitatásába” – nyilatkozta az orosz főtárgyaló a nyáron lezajlott informális genfi tárgyalás után. „Mi már részletesen kifejtettük, miként szándékozunk szubvencionálni az agrárszférát a WTO tagjaként. A számokig azonban egyelőre nem jutottunk el, ez a következő két-három hónap feladata lesz.”

Ez azonban nem egészen így van. A tárgyalások korábbi fordulóiban ugyanis Moszkva már jelezte, hogy ragaszkodik az évi 9,2 milliárd dolláros – később 9 milliárdra módosított – agrártámogatáshoz. A genfi találkozó résztvevői erre valóban nem reagáltak, erősen érdeklődtek viszont az orosz alsóházban június 13-án elfogadott nagyszabású állami agrártámogatási program iránt. Nem ok nélkül feltételezték, hogy Moszkva a projekttel kész tények elé akarja állítani a WTO tagországait az októberre kitűzött, immár hivatalos forduló előtt.

Az orosz tárgyaló delegációban a moszkvai mezőgazdasági minisztériumot képviselő Szergej Kiszeljov azonban megnyugtatta a nyugati országok delegátusait, hogy az agráriumnak szánt támogatásból – a busás olajbevételekből indított négy nagy orosz nemzeti program egyikéből – 6 milliárd dollár a mezőgazdaságnak a WTO által nem korlátozott ökológiai szférájába, az ún. „zöld dobozba” kerül, 5 milliárdot pedig a farmergazdaságok rendelkezésére bocsátanak.

A nyugati tárgyaló delegáció tagjai ezt végső soron elfogadták. A mezőgazdasági termékek exportjában a tagállamok számára kötelező egészségügyi előírások tekintetében – rengeteg konkrét kérdésben – azonban még nagyon távol állnak a megállapodástól.

Igaz, az orosz kompromiszszumkészség attól is függ, mire jut a 150 WTO-tag az agrártámogatásoknak, állami exporthiteleknek és exportgarancia-programoknak a 2001-es dohai konferencián napirendre tűzött csökkentése ügyében. A Kommerszant című moszkvai gazdasági szaklapnak Medvedkov bizalmasan elárulta, hogy a dohai alkuk függvényében – ha ugyanis az EU, főleg pedig az USA hajlandó lesz a támogatások radikális csökkentésére – Moszkva kész további kétmilliárd dollárral mérsékelni az orosz mezőgazdaság állami szubvencióját. Brüszszel és Washington egyelőre nem mutat komoly készséget erre a lépésre, de ha mégis megtörténne, akkor az orosz mezőgazdasági export egy csapásra versenyképessé válna a hatalmas nyugati piacon.

Akadt azonban Genfben egy váratlan fordulat is az oroszok számára. Szaúd-Arábia minden előzmény nélkül bejelentette: élni kíván azzal a jogával, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen az orosz WTO-tagság jóváhagyásának feltételeiről. A sivatagi királyság (vélhetőleg washingtoni késztetésre) állítólag engedményeket szeretne kicsikarni Moszkvától az energiahordozók árképzésében és az oroszországi pénzügyi szolgáltatások piacára való bejutásban.

Csakhogy ebben az orosz tárgyaló fél hajthatatlan: Moszkva hovatovább három esztendeje makacsul visszaveri az USA és az EU képviselőinek hasonló próbálkozásait. Márpedig ha e két kérdésben nem lesz kompromisszum, akkor Moszkva nem egyhamar lesz a WTO tagja.

A genfi konzultáción hasonlóan kemény diónak bizonyult Washington és Brüsszel képviselőinek az a követelése, hogy Moszkva csatlakozzon a polgári repülőgépek alkatrészexportjával kapcsolatos multilaterális egyezményhez. Az oroszok elvben nem zárkóznak el a dokumentum aláírása elől. A liberalizációnak erre a gesztusára azonban csak a Világkereskedelmi Szervezethez való csatlakozásuk után hajlandók, és ez megint csak „a 22-es csapdája”.

Az orosz küldöttség tagjai szerint a fő kérdésekben nehezen közeledő álláspontok ellenére a tárgyalásokon érdekes módon egyelőre nem érződik Moszkva és a nyugati világ megromlott – a világsajtóban most már hidegháborúsnak nevezett – viszonya. És nem győzik hangsúlyozni, hogy hazájukban már megteremtették a törvényi feltételeket a WTO-tagsághoz. Állításuk szerint már csupán három-négy törvénymódosításra van szükség, hogy Oroszország végre a nemzetközi gazdasági élet egyenrangú résztvevője legyen. Ezt azonban más források nem igazolják.

Szemben Kijevvel, ahol a már fél esztendeje exlex állapotban, kaotikusan működő törvényhozás, a verhovna rada képes volt megalkotni a tavalyi WTO-tárgyalásokon a kodifikációs összhang érdekében Ukrajnától megkövetelt 41 új törvényt. Az ukrán küldöttségnek így már csak Kirgizisztánnal kell megegyeznie. Ez aligha jelent majd nagy akadályt azután, hogy a WTO „konstruktív hozzáállásra” kérte a kirgiz felet.

Minden jel arra mutat tehát, hogy a vélhetőleg utolsó októberi tárgyalási forduló után Ukrajna már ez év novemberben a Világkereskedelmi Szervezet tagja lehet. Inkább politikai, semmint gazdasági szempontok következtében megelőzve a magát egyre újabb követelésekkel szemben találó Oroszországot.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa