Részvénypiaci félelmek az árfolyameséstől

Az utolsó száz nap átlagához viszonyított napi árfolyammozgások szokatlanul erős negatív eltéréseket mutattak Argentína, Ausztrália, Brazília, Franciaország, India, Japán, Kanada, Kína, Korea, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország és az USA pénzügyi központjaiban. Az Egyesült Államokban a Standard & Poor’s 500-as indexe júliusban hat napon jelzett 1 százaléknál nagyobb esést, és csak két napon ugyanilyen arányú emelkedést. Júniusban hasonló arányú hanyatlás négy napon volt kimutatható, növekedés viszont csak két napon.

Távolabbra visszanézve látható, hogy ez év február 27-én volt egy nagyarányú, 3,5 százalékos esés, amelyet nem követett gyors emelkedés. Azon a napon az amerikai jegyzések hanyatlását a sanghaji összetett index 8,8 százalékos zuhanása vezette be, ez utóbbit pedig a pekingi kormány azon bejelentése váltotta ki, hogy az árfolyamnyereség erősebb megadóztatását fontolgatja. A közleménynek önmagában csak Kínában lett volna szabad visszhangra lelnie, ehelyett az egész világon árfolyamesést okozott: Brazíliában 6,6, Indiában 4 százalékost. A jegyzések a későbbiekben csak lassan és fokozatosan álltak vissza a korábbi szintjükre. Az Egyesült Államokban a csúszó átlagokkal szembeni napi – negatív – eltérések 1960 óta csak három alkalommal voltak nagyobb mértékűek, mint az idén: 1962. május 8-án 6,7 százalék, majd következett a minden rekordot döntő 1987. október 19-i 20,5 százalékos összeomlás, illetve 1989. október 13-án egy 6,1 százalékos esés.

Az ilyen szokatlan, negatív elhajlás egyáltalán nem összeegyeztethetetlen az utóbbi években tapasztalt árfolyamboommal. A piacok vagy megdöntöttek minden korábbi rekordot, vagy közel kerültek ehhez, de legalábbis nagyon jól teljesítettek 2003 óta. A negatív eltérés nem inkonzisztens továbbá azzal, hogy a részvénypiacok az idei év legnagyobb részében nyugodt képet mutattak. A február 27-i emlékezetes árfolyamcsökkenés nagyságrendileg mindössze a 31. helyre került az 1950 óta nyilvántartott nagyobb esések rangsorában, az előtte lévőkre kivétel nélkül olyan időszakokban került sor, amikor az árak volatilitása jóval nagyobb volt.

Az amerikai részvénypiac egyik nagy talánya éppen a 2004 óta tapasztalható alacsony volatilitásban rejlik, ami a profitok erőteljes ingadozása ellenére is kimutatható volt. Az S&P 500-as listáján a 2007 első negyedévének végéig tartó ötéves időszakra reálértéken számított 192 százalékos profitnövekedés történelmi rekord. Ezt megelőzően – 2000 harmadik és 2002 első negyedéve között – az S&P 500-as csoport összesített nyeresége 55 százalékkal esett, ez a legnagyobb hanyatlás az index 1957-es első összeállítása óta.

Bárki azt gondolhatná, hogy a piaci árak azért volatilisek, mert a befektetők megpróbálják megemészteni a nyereségek ingadozását. Azt azonban már többször meg kellett tanulnunk, hogy a piacokat sokkal inkább mozgatják lélektani tényezők, mint a fundamentális irányzatokról folytatott érvelés. A kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy vajon a lélektani hatások most is kimutathatók-e a csúszó átlaggal szembeni napi negatív eltérések mögött? Talán úgy kellene feltenni a kérdést, hogy az eltérés miért ilyen nagy mértékben negatív. Vajon pusztán véletlenről van szó, vagy a rekordszinten lévő árak miatti instabilitást kell a dologban látni?

Az 1920 évek árfolyam-emelkedése idején az „egy lépést le, kettőt fel” sémája ismétlődött tartósan, most pedig az „egy nagy lépést le, három aprót felfelé” irányzat érvényesült, amiben ez idő tájt senki sem vár tartós és látványos javulást, ezért a volatilitás is korlátozott. Az utóbbi hetekben tapasztalt negatív jegyzési irányzatok mindazonáltal negatív lélektani hatással jártak. Az emberek az 1929. október 28-i és az 1987. október 19-i nagy árfolyamzuhanásról beszélnek, ez figyelmessé és fogékonnyá tesz mindenkit arra, hogy az adott esetek megismétlődésére számítva bármikor készek legyenek eladni.

Egy hirtelen áresés után most erősen megcsappanna a hajlandóság a piac megtámogatására. Az áresések utáni előnyös, alkalmi vásárlásokra irányuló hajlamot jelző index – amelyet a Yale Egyetemen számítunk – 2001 óta folyamatosan, az utóbbi időben pedig gyorsuló ütemben csökken. Lehet, hogy ez a hajlandóság mostanában a hitelpiacokról, közelebbről pedig az elsődlegesnél rosszabb jelzáloghitelek állapotáról érkező hírek miatt csappant meg, ami fokozta a félelmeket az amerikai gazdaság fundamentális egészségét illetően.

Lehet azonban, hogy ennél is többről van szó. Mindenki tudja, hogy piaci boom volt, és mindenki tudja, hogy mások is tisztában vannak egy várható korrekció lehetőségével. Emiatt kialakulhatott egy mélyen gyökerező fogékonyság az áresésekre vonatkozóan, és ez táplálhat egy lefelé mutató árspirált, egyúttal felerősítve a közvéleményben a gazdasági problémákhoz fűződő aggályokat. Mindez pedig öszszességében kiválthat egy mélyreható változást a befektetői hangulatban.

A szerző a Yale Egyetem közgazdaságtan-professzora