Rózsaszínálom-űző

Ha pályakezdőkkel beszélgetek, azt hallom, hogy a cégek milyen inkorrektek, vissza se jeleznek az álláspályázatokra, ha pedig ők keresik az interjúztatót, akkor az csak hitegeti őket. Ha munkaadóval beszélgetek, arról panaszkodik, hogy a fiatalok „el vannak szállva önmaguktól”, irreális bérigényük van, semmit sem tudnak a munka világáról. Feloldhatatlannak látszó ellentét.
Sok mindentől függ, hogy ki mennyi idő alatt talál Magyarországon munkát. Először is, hogy milyen a kapcsolatrendszere. Az állások nagy részét meg sem hirdetik, ismerősökön, ajánlásokon keresztül dől el a sorsuk. Függ attól is, kinek mennyire kapós a végzettsége, a lakóhelyén milyen lehetőségei vannak, hajlandó-e életteret váltani egy állás miatt, van-e már munkatapasztalata, ha igen, milyen referenciákkal bír, és hogyan áll hozzá az álláskereséshez. Ám akár nyusziként keres munkát, akár vadorzóként, egy jó álláshoz szerencse is kell. Statisztikák szerint itthon minimum hat hónap kell az elhelyezkedéshez.
Ehhez képest a pályakezdők több mint egynegyede rózsaszín álmokat kerget. Úgy véli, az államvizsga után szinte azonnal talál munkát. A Karrierklub és az Aiesec közös felmérése alapján a friss diplomások egynegyede valószínűleg épp ezért az államvizsga előtt mindössze két hónappal, újabb egynegyedük pedig csak utána kezd munkát keresni.
A tudatos pályaválasztás, az önismereten alapuló álláskeresés, a célorientált karrierépítés kifejezés miatt itthon még mindig gyakran megszólnak, mondván, „amerikai szlogenek”. Pedig a pályaválasztás korántsem csak az iskolaéveket, sokszor az egész életet meghatározza.
Van egy álmom. A középiskolákban tanítják az álláskeresés technikáit, vagy legalább a hazai felsőoktatásban kétkredites tantárgyként felvehető lesz. Nem tudom, hogy ez az álom rózsaszín-e.