Az Indiának a minap javasolt megállapodás csak fokozza a zűrzavart, s tovább ássa az atomfegyverek korlátozását és ezen keresztül a béke megőrzését célzó nemzetközi rendszer sírját. Ezzel egy időben gyakorlatilag semmi sem történik az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Izrael, Nagy-Britannia, India, Pakisztán és talán Észak-Korea által birtokolt, összesen majdnem harmincezer darabos atomfegyver-arzenál csökkentése érdekében. A hibákból vagy téves helyzetmegítélésből fakadó nukleáris világvége ugyanolyan reális veszélyt jelent ma, mint a hidegháború legsötétebb éveiben.
Az eredetileg öt nukleáris hatalom és több mint 180 más ország legfontosabb, a nukleáris fegyverkezést korlátozó vállalása az 1970-ben aláírt atomsorompó-egyezmény (NPT) volt. Ennek fő célja „az atomfegyverek és atomfegyver-technológiák elterjedésének a megakadályozása ... és a nukleáris leszerelés előkészítése”. Az egyezménynek az ENSZ keretében ötévente rendezett felülvizsgálati konferenciái közül a legutóbbin, 2005-ben csak Izrael, India, Pakisztán és Észak-Korea nem volt jelen – az első három országnak fejlett, a negyediknek pedig kezdeti stádiumban lévő atomarzenálja van.
Az amerikai kormány nem szolgáltatott jó példát azzal, hogy felmondta a rakétaelhárító rendszereket korlátozó ABM-szerződést, az atomfegyverek tesztelésére és újak kifejlesztésére vállalt korlátozást és a nem nukleáris országokra való első csapásméréstől való tartózkodás korábbi politikáját. Ezek a döntések hasonló lépésekre bátorították Kínát, Oroszországot és az atomsorompó-egyezmény más aláíróit.
Én és más amerikai elnökök már 1974 óta tudtunk India nukleáris terveiről, ezért következetes politikát folytattunk: nem adtunk el atomtechnológiát és veszélyes fűtőanyagot Indiának vagy más, az NPT aláírását megtagadó országnak. Ma már egyre kevésbé tartják be ezeket a korlátozásokat.
Nem vonom kétségbe, hogy az indiai politikusok ugyanolyan felelős módon kezelik országuk fegyverarzenálját, mint az öt eredeti atomhatalom vezetői. De van egy jelentős különbség: az ötök aláírták az NPT-t és beszüntették a katonai célú hasadóanyag-gyártást.
Az indiai vezetőknek is vállalniuk kellene ezeket a kötelezettségeket, és a többi atomhatalomhoz hasonlóan az átfogó atom-csendszerződést is alá kellene írniuk. Ők azonban erre nem hajlandók, hanem korlátlan nemzetközi támogatást követelnek ahhoz, hogy évente ötven atomfegyverhez elegendő hasadóanyagot állítsanak elő, ami messze meghaladja a dél-ázsiai ország jelenleg feltételezett kapacitásait.
Ha India követelései elfogadhatók, akkor miért tanúsítson önmérsékletet Brazília, Egyiptom, Szaúd-Arábia, Japán vagy az NPT szerződés többi, technológiailag fejlett aláírója – hogy a kevésbé megbízható országokról ne is szóljunk?
Miután az Egyesült Államok – legalábbis feltételesen – rábólintott az indiai tervekre, még két akadály van hátra: elfogadható alkut kell kötni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (IAEA) és felmentést szerezni a 45 országot tömörítő nukleáris szállítók csoportjától (NSG), attól a szervezettől, amely – legalábbis eddig – megtiltotta a nukleáris anyagok kereskedelmét a nemzetközi szerződésekre fittyet hányó országokkal.
Az NSG csoport atomfegyverrel nem rendelkező tagjai: Argentína, Ausztrália, Ausztria, Fehéroroszország, Belgium, Brazília, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Japán, Kanada, Kazahsztán, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Új-Zéland és Ukrajna.
Ezeknek az országoknak és az IAEA-nak nem az a feladata, hogy megakadályozzák Indiát a nukleáris energia kiaknázásában vagy akár az atomfegyverek kifejlesztésében, hanem annak biztosítása, hogy ezt úgy tegye meg, mint a világ szinte minden más felelős állama: aláírva az NPT-t és elfogadva minden más szükséges korlátozást.
Az atomhatalmaknak azzal kell vezető szerepet vállalniuk, hogy visszafogják magukat és elejét veszik az NPT további eróziójának. Minden egyes döntésükkel örökséget hagynak a jövőre – halálos vagy békés örökséget.
A szerző az Egyesült Államok volt elnöke
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.