A nukleáris játszmák aláássák a békét

Az Indiának a minap javasolt megállapodás csak fokozza a zűrzavart, s tovább ássa az atomfegyverek korlátozását és ezen keresztül a béke megőrzését célzó nemzetközi rendszer sírját. Ezzel egy időben gyakorlatilag semmi sem történik az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Izrael, Nagy-Britannia, India, Pakisztán és talán Észak-Korea által birtokolt, összesen majdnem harmincezer darabos atomfegyver-arzenál csökkentése érdekében. A hibákból vagy téves helyzetmegítélésből fakadó nukleáris világvége ugyanolyan reális veszélyt jelent ma, mint a hidegháború legsötétebb éveiben.

Az eredetileg öt nukleáris hatalom és több mint 180 más ország legfontosabb, a nukleáris fegyverkezést korlátozó vállalása az 1970-ben aláírt atomsorompó-egyezmény (NPT) volt. Ennek fő célja „az atomfegyverek és atomfegyver-technológiák elterjedésének a megakadályozása ... és a nukleáris leszerelés előkészítése”. Az egyezménynek az ENSZ keretében ötévente rendezett felülvizsgálati konferenciái közül a legutóbbin, 2005-ben csak Izrael, India, Pakisztán és Észak-Korea nem volt jelen – az első három országnak fejlett, a negyediknek pedig kezdeti stádiumban lévő atomarzenálja van.

Az amerikai kormány nem szolgáltatott jó példát azzal, hogy felmondta a rakétaelhárító rendszereket korlátozó ABM-szerződést, az atomfegyverek tesztelésére és újak kifejlesztésére vállalt korlátozást és a nem nukleáris országokra való első csapásméréstől való tartózkodás korábbi politikáját. Ezek a döntések hasonló lépésekre bátorították Kínát, Oroszországot és az atomsorompó-egyezmény más aláíróit.

Én és más amerikai elnökök már 1974 óta tudtunk India nukleáris terveiről, ezért következetes politikát folytattunk: nem adtunk el atomtechnológiát és veszélyes fűtőanyagot Indiának vagy más, az NPT aláírását megtagadó országnak. Ma már egyre kevésbé tartják be ezeket a korlátozásokat.

Nem vonom kétségbe, hogy az indiai politikusok ugyanolyan felelős módon kezelik országuk fegyverarzenálját, mint az öt eredeti atomhatalom vezetői. De van egy jelentős különbség: az ötök aláírták az NPT-t és beszüntették a katonai célú hasadóanyag-gyártást.

Az indiai vezetőknek is vállalniuk kellene ezeket a kötelezettségeket, és a többi atomhatalomhoz hasonlóan az átfogó atom-csendszerződést is alá kellene írniuk. Ők azonban erre nem hajlandók, hanem korlátlan nemzetközi támogatást követelnek ahhoz, hogy évente ötven atomfegyverhez elegendő hasadóanyagot állítsanak elő, ami messze meghaladja a dél-ázsiai ország jelenleg feltételezett kapacitásait.

Ha India követelései elfogadhatók, akkor miért tanúsítson önmérsékletet Brazília, Egyiptom, Szaúd-Arábia, Japán vagy az NPT szerződés többi, technológiailag fejlett aláírója – hogy a kevésbé megbízható országokról ne is szóljunk?

Miután az Egyesült Államok – legalábbis feltételesen – rábólintott az indiai tervekre, még két akadály van hátra: elfogadható alkut kell kötni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (IAEA) és felmentést szerezni a 45 országot tömörítő nukleáris szállítók csoportjától (NSG), attól a szervezettől, amely – legalábbis eddig – megtiltotta a nukleáris anyagok kereskedelmét a nemzetközi szerződésekre fittyet hányó országokkal.

Az NSG csoport atomfegyverrel nem rendelkező tagjai: Argentína, Ausztrália, Ausztria, Fehéroroszország, Belgium, Brazília, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Japán, Kanada, Kazahsztán, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Új-Zéland és Ukrajna.

Ezeknek az országoknak és az IAEA-nak nem az a feladata, hogy megakadályozzák Indiát a nukleáris energia kiaknázásában vagy akár az atomfegyverek kifejlesztésében, hanem annak biztosítása, hogy ezt úgy tegye meg, mint a világ szinte minden más felelős állama: aláírva az NPT-t és elfogadva minden más szükséges korlátozást.

Az atomhatalmaknak azzal kell vezető szerepet vállalniuk, hogy visszafogják magukat és elejét veszik az NPT további eróziójának. Minden egyes döntésükkel örökséget hagynak a jövőre – halálos vagy békés örökséget.

A szerző az Egyesült Államok volt elnöke