Egyes előrejelzések szerint az idén a társaság forgalma már elérheti a 16 milliárd dollárt, ez közel 60 százalékos bevételnövekedést jelentene. Ráadásul szinte hetente hallani újabb szolgáltatások bevezetéséről, és a vállalatnál egyre nagyobb figyelmet fordítanak a helyi piacokra is. Ennek köszönhető többek között, hogy már magyarul is elérhető a cég irodai alkalmazáscsomagja, illetve hirdetési megoldásai. Ez azzal jár, hogy még többen s gyakrabban használják a Google-t, így még vonzóbbá válik a hirdetők számára.
Hogy mi rejlik a siker mögött? A világ legnépszerűbb internetes keresőjének alapítói és vezetői azt hangsúlyozzák: számukra a legfontosabb, hogy valami jót, az embereknek hasznosat alkossanak, és csak másodlagos az üzleti siker. Újra és újra elismétlik: a legfőbb cél nem a nyereség maximalizálása, hanem hogy jobbá tegyék a világot. Szép gondolatok, és mindaddig, amíg úgy tűnik, hogy szinte magától ömlik a pénz a társasághoz, könnyű figyelmen kívül hagyni a részvényesek érdekeit. A Google fő bevételi forrását – tavaly közel tízmilliárd dollárt – a keresésekhez kapcsolódó rövid szöveges hirdetések jelentik. A konstrukció lényege, hogy a keresési találatok mellett a beírt kulcsszóhoz illő, azzal releváns reklámok jelennek meg, amelyek tulajdonosainak csak akkor kell fizetniük, ha a felhasználók rákattintanak. Éppen ezért sokak számára úgy tűnhet, szinte munka nélkül jut bevételhez a társaság. Persze ahhoz, hogy ez a modell működjön, létre kellett hozni a világ legmegbízhatóbb, legpontosabb internetes keresőjét. A szakértők szerint a Google a legerősebb ezen a piacon, technológiában, teljesítményben nem lehet felvenni vele a versenyt, és ezt igazolják a keresési szokásokat elemző felmérések is. A Nielsen/NetRatings mérése alapján augusztusban az Egyesült Államokban az internetes keresések 53 százalékát a Google-on keresztül futtatták, míg a nagy vetélytárs Yahoo!-nak mindössze 20 százalékos részesedése volt.
Persze a riválisok máshogy látják a helyzetet, és ha csak tehetik, farkast vagy jó amerikai szokás szerint trösztöt kiáltanak, amikor a társaság újabb akvizíciót jelent be. Az utóbbi időben a legnagyobb indulatokat talán a DoubleClick 3,1 milliárd dollárért történő – még versenyhatósági jóváhagyásra váró – felvásárlása váltotta ki, hiszen a cég megszerzésével a Google a szöveges hirdetések mellett a multimédiás online reklámpiacon is jókora szelethez jut. Az egyik leghangosabb tiltakozó maga a Microsoft volt, azt állítva, hogy a Google – a legnagyobb médiaeladóként – az online reklámpiacon domináns szerephez jut.
Sok támadás éri a keresőcéget a személyiségi jogok védelme kapcsán is; ez nem is annyira meglepő, ha belegondolunk, mennyi információt is adunk meg önként a cégnek. A keresések alapján meghatározható az érdeklődési kör, de sokan fotóikat, videóikat, naptárjukat, leveleiket, egyéb dokumentumaikat is a Google szerverein tárolják. Azt talán nem kell részletezni, milyen károkat okozhatna, ha ezek az információk illetéktelenek kezébe kerülnének; a társaságnál ugyanakkor nem tartanak ettől.
Az egyértelműen látszik ugyanakkor, hogy a keresőszolgáltatás önmagában ma már kevés, így nem véletlen, hogy a Google is egyre inkább egy számos szolgáltatást nyújtó portállá válik, kép- és videomegosztó szolgáltatással, levelezéssel, irodai programcsomaggal. Ezzel egyébként példát mutat a kisebb keresőszolgáltatók számára és a helyi cégeknek is.
Kalocsai Zoltán-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.