Gombhoz a kabát

Fellebbent a fátyol arról a javaslatról, amellyel a kormány a jövőben szeretné megakadályozni a stratégiai fontosságúnak minősülő vállalatok nem kívánt felvásárlását. Ehhez a tőkepiaci törvényt módosítanák úgy, hogy a nyilvános vételi ajánlatot tevő vállalatnak előzetes közgyűlési jóváhagyást írnának elő, ezzel megelőznék a meglepetésszerű akciókat. Átalakítanák a befolyás értelmezését, valamint bővítenék a felvásárlásra kiszemelt cég mozgásterét az ajánlattételt követő védekező akcióknál. A gazdasági törvény módosítása ugyanakkor az alapszabály által korlátozhatóvá teszi egyes részvényesek jogát a nyilvános részvénytársaságoknál.

Általában nem szerencsés, ha a törvényalkotó csupán egy konkrét eset miatt alakítja át a szabályokat, márpedig az igazságügyi minisztérium tervezetének – a miniszterelnök júliusi felkérésének megfelelően – szinte minden sora kifejezetten az osztrák OMV orra alá akar borsot törni, amiért az hívatlan kérőként bejelentkezett a magyar olajtársasághoz. A „lex Mol”-lal nemcsak az a probléma, hogy kissé megkésett próbálkozásnak tűnik a saját tulajdonától már szinte teljesen megszabaduló állam részéről, hanem az is, hogy passzusai – első ránézésre – nem igazán felelnek meg az Európai Unió irányelveinek. Az persze tény, hogy a tagállamok mindegyike igyekszik valamilyen kiskaput találni stratégiainak tartott vállalatai megvédésére, a szabad tőkeáramlás és a jogbiztonság elvét azonban nem erősítik az ilyen ad hoc jellegű beavatkozások.

A Mol felett egyre nagyobb ellenőrzést szerző menedzsment – a különböző opciós és kölcsönszerződések révén – már eddig is megkérdőjelezhető módon kerülte ki a tőkepiaci törvény nyilvános vételi ajánlattételre vonatkozó előírását. Kérdés, lehet-e annyira stratégiai egy társaság, hogy a törvények igazodjanak hozzá, és nem fordítva.