Inflációs dilemmák

Az év elején jellemző, az infláció gyors csökkenéséről szóló optimizmust több szakaszban egy lényegesen óvatosabb, de még mindig viszonylag jelentős lassulást tartalmazó inflációs forgatókönyv váltotta fel. Annak ellenére, hogy az ez év decemberére vonatkozó előrejelzések az 5 százalék körüli szintről 6 százalékra emelkedtek, a bizonytalanság nem mérséklődött.

Az eltelt időszak változásaiért alapvetően három tényező a felelős. Egyrészt nagyobb volt a hatósági áremelések hatása a korábban feltételezettnél, amely az infláció tetőpontját 9 százalékra emelte a várt 8,5 helyett. Másrészt az árfolyam kedvező alakulása ellenére nagyobb volt az árdinamika a szolgáltatások és az iparcikkek körében. Harmadrészt pedig megjelent az élelmiszerek ársokkja. Mindhárom tényező inflációs nyomást jelent, rövid távon biztosan. A hosszú távú áralakulás szempontjából azonban nem egyértelmű a következmény.

A hatósági áralakulást lehet egyszeri tényezőnek tekinteni, ugyanakkor a választási ciklusonként ismétlődő ársokkok, illetve a jövőre várható áramár- és vízdíjemelések megkérdőjelezik, hogy teljes mértékben figyelmen kívül lehet-e hagyni, ha a másodlagos inflációs hatások visszafogottak. Például amennyiben teljesül az inflációs cél az egyéb összetevőkre, a hatósági árak gyors emelkedése pedig céltévesztést okoz, akkor helyesnek ítélhető-e az a politika, amely figyelmen kívül hagyta e tényezőt? Mi a helyzet, ha ez egymást követő években is előfordul, illetve rendszeresen visszatér?

A nem hatósági szolgáltatások, illetve az iparcikkek árának alakulása már komolyabb fejtörést igényel. Előbbi esetében a bérköltségek gyorsabb növekedése veszélyeztet azzal, hogy tartósan magasabb inflációs szint alakul ki ezen a területen. E kockázatot tompítja, de nem szünteti meg, hogy a szolgáltatói szektorban jelentős létszámleépítés tapasztalható, illetve az árdinamika április óta visszaállt arra a szintre, amely lényegében összhangban van az inflációs céllal. A tartós fogyasztási cikkek körében szintén van ok az aggodalomra, egyrészt mert az idén az árfolyam tavaszi időszakát követően sem láttunk árcsökkenést ezen termékeknél, így 2005 óta nem volt olyan hónap, amelyben a szezonális hatásoktól megtisztított árak mérséklődtek volna. Másrészt a kilátások is kockázatot hordoznak, az importált infláció könnyen gyorsulhat.

Az élelmiszerek körében az augusztusi adatok alapján közepes méretű ársokkra számíthatunk, a drágulás mértéke a 15–20 százalék közötti tartományban lehet majd. Szigorú jövedelem- és költségvetési politika mellett lehet ezt is egyszeri tényezőként, a hatósági árakhoz hasonlóan értelmezni, de az ott felsorolt dilemmák itt talán még hangsúlyosabbak. A jövő évi béralakulásra gyakorolt hatás, a gazdaság egyéb területeire való átgyűrűzés jelentős veszélyforrás, amely a dezinflációs folyamat egészét alááshatja.

Lényegében aszerint lehet rangsorolni a jelenlegi előrejelzéseket, hogy ki hogyan ítéli meg e három tényező hosszabb távú hatásait. Az optimista vélemények szerint a hatósági, sőt az élelmiszerár is egyszeri sokkot jelent, ezeken a jegybanknak „át kell néznie”, mint az üvegen, és az ezen hatásoktól megtisztított infláció leszorítására szükséges törekednie. Így elfogadható, hogy jövőre az infláció a 3 százalékos cél másfélszerese vagy akár többszöröse legyen. A pesszimista álláspont azt hangsúlyozza, hogy az említett sokkok megállítják a dezinflációs folyamatot, és a jegybank nem lesz képes elérni inflációs célját.

A múltbeli tapasztalatok mindenképpen arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad könnyelműen kezelni az egyszeri sokkokat. Az eredeti inflációs cél 2002–07 között mindössze két évben teljesült, ennek az esetek többségében valamilyen egyszeri sokk volt az oka. A következő évek eredményes inflációcsökkentéséhez pedig valószínűleg szigorú kamatpolitikára is szükség lesz. Enélkül rövidesen újragondolhatjuk az alacsony infláció magyarországi értelmezését. Nehéz lesz azonban megmagyarázni, hogy a többi országtól eltérően mi miért 5 százalék körüli inflációt tartunk célszerűnek, és nem alacsonyabbat.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza