Kátyúban a sztrádacégek

Három évvel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elmarasztaló határozata után, a napokban született meg a jogerős ítélet az autópálya-kartell ügyében. A Fővárosi Ítélőtábla augusztus végén megállapította, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. által 2002 nyarán kiírt közbeszerzési pályázatokon részt vevő öt útépítő cég – a Betonút Rt., a Debmút Rt., az Egút Rt., a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt. – kartellmegállapodást kötött, amelynek keretében felosztották egymás között az egyes sztrádaszakaszok kivitelezésének jogát.

Bár az öt cég még az ítélet előtt befizette az államkasszába a GVH által öszszesen kiszabott 7,043 milliárd forintos, rekordösszegű bírságot, az ügy azonban egy Magyarországon még soha nem alkalmazott módon, magánjogi jogérvényesítés keretében folytatódhat. Szeptember közepéig ugyanis a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) valószínűleg benyújtja kártérítési igényét a kartellezés miatt elmarasztalt sztrádaépítő vállalatoknak. Az állami autópályacég első körben a bíróságon kívül szeretné rávenni a kartellező cégeket, hogy fizessék meg a jogellenes magatartásukkal összefüggésben okozott kárt. Ha azonban igényükre nem érkezik érdemi válasz, a NIF bírósághoz fordul.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletének a későbbiekre vonatkozóan is nagy jelentősége van. Egyrészt a majdani közbeszerzéseknél az ajánlatkérő előírhatja, hogy az eljárásban nem lehetnek ajánlattevők vagy alvállalkozók azok a vállalkozások, amelyek érintettek az ítélet tárgyát képező jogsértésben. Másrészt, mivel a polgári bíróságot köti a közigazgatási perben eljáró bíróság ítéletének a törvénysértést vagy annak hiányát megállapító része, egy kartellmegállapodásból eredő kár megtéríttetésére irányuló perben a NIF-nek a jogsértést már nem kellene bizonyítania, „csupán” az öszszegszerűséget.

A kartellezők persze nem örülnek sem a további jogi procedúráknak, sem annak, hogy újabb jogcímen vesznek ki pénzt a zsebükből. A cégek a kártérítés létjogosultságát azonban megalapozatlanul vitatják. Bár ebben a konkrét esetben – mivel állami tulajdonban lévő cég a károsult – végső soron az állam pénztárcája vastagodik a versenyjogi bírsággal és a kártérítéssel is, világosan látni kell, hogy két különböző jogintézményről van szó. A polgári jogi kártérítés célja, hogy a károsult olyan helyzetbe kerüljön, amilyenben a jogsértés előtt volt; a közigazgatási bírsággal ezzel szemben a törvényhozó szankcionálja is a jogsértő magatartást. A világ a kettővel együtt kerek: a károsult nem lesz boldog attól, hogy az állam megbírságolta a károkozót, ha a veszteségét senki sem téríti meg. De az állam sem elégszik meg a kártérítéssel: a bírsággal üzenni, elrettenteni is akar. Az ilyen áregyeztető és piacfelosztó kartelleket a világ minden versenyjoga a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésekként értékeli és szankcionálja, mivel közvetlenül és alapvetően torzítják a források hatékony elosztását, és árfelhajtó hatásúak. A jogsértés ráadásul közpénzek felhasználását érintette.

Magyarországon ez lenne az első ilyen magánjogi jogérvényesítés, de az Európai Unió tagállamaiban is jóval kevésbé alkalmazzák ezt a módszert, mint az Egyesült Államokban, jóllehet a versenyhatóságok egyre inkább ösztönzik az elterjedését. A hazai bírósági gyakorlat híján nagy kérdés, hogyan lehet majd a kárt számszerűsíteni és bizonyítani. Az autópálya-építés specifikus, komplex szolgáltatás, nehéz meghatározni a versenyárat, amelyhez viszonyítva meg lehetne becsülni, hogy mennyivel került többe az adófizetőknek az autópálya ahhoz képest, ha nem kartelleztek volna a cégek. A számháborúban nem babra megy majd a játék: a GVH számításai szerint a 2000 óta elkészült sztrádák akár 220 milliárd forinttal olcsóbban is megépíthetők lettek volna, ha érvényesül az árverseny.

A szerzők a GVH munkatársai