Állami szerepek

Csak első hallásra szokatlan az osztrák gazdasági miniszter javaslata. Martin Bartenstein szerint ugyanis a magyar államnak ismét be kellene vásárolnia magát a Molba, hogy az érdekeit érvényesíteni tudja a stratégiainak tekintett vállalatban. Bár a miniszter ezt annak reményében kezdeményezte, hogy ezzel létrejöhet az OMV és a Mol összeolvadása, szavait még akkor sem érdemes csípőből elutasítani, ha az általa kívánatosnak tartott végkifejlet elutasítandó.

A magyar kormány visszatérő problémája, hogy úgy próbálja meg érvényesíteni vélt vagy valós érdekeit a Mollal kapcsolatban, hogy eközben nincs meg hozzá a megfelelő tulajdonrésze. Ezért fogadja el várhatóan hamarosan a parlament a lex Molt, amely meglehetősen durván avatkozik be a hazai tőkepiac működésébe: úgy igyekszik megakadályozni az ellenségesnek tartott felvásárlásokat, hogy eközben bebetonozza az érintett cégek menedzsmentjét, ellehetetleníti a mégoly ésszerű tranzakciókat is, és kiszolgáltatottá teszi a kisrészvényeseket. De a megkérdőjelezhető védekezési technikákhoz sorolható a PSZÁF magatartása is, amelynek két nap elegendő volt az OMV megbírságolására, de két hónap sem arra, hogy a Mol „baráti körének” feltételezhetően összehangolt magatartására fényt derítsen.

Akkor már jóval átláthatóbb viszonyokat eredményezne, ha a magyar állam piackonform módon védekezne a nemkívánatosnak tartott kérőkkel szemben. Miért ne tudná hát visszavásárolni magát? Erre a célra például az MVM-et is felhasználhatná, amelynek 25 százalék mínusz egy szavazatnyi csomagját épp most készül értékesíteni.

Az eladásból akár az ügyletet is finanszírozni lehetne, tehát nem borulna a konvergenciaprogram. Persze ezután joggal lehetne azzal vádolni a kormányt, hogy drágán veszi vissza azt, amit korábban olcsón eladott. De ha már a múlt hibáit nem lehet meg nem történtté tenni, érdemes legalább tanulni belőlük.