Népszavazország

Népszavazási lázban ég az ország, azaz csupán a politikára figyel. Magyarországnál tábla helyett azt is ki lehetne tenni a határra: Népszavazország. De annyi értelme lenne az új elnevezésnek, mint magának a népszavazással való szinte napi fenyegetésnek. Ahhoz képest, hogy többtucatnyi beadvány vár ilyen-olyan elbírálásra, vagy akár arra, hogy egyáltalán az OVB-hez kerüljön, utoljára 2004-ben vehettünk részt ügydöntő referendumon, s a többség paszszivitása miatt az sem „ugrotta át a lécet”. Legközelebb jó esetben jövő tavasszal járulhat újból urnához a magyar, a Fidesz tandíj-vizitdíj kérdéseire válaszolva.

Mondhatjuk, négyévente sikerül eljutni a népszavazásig, sikerül használni azt az eszközt, amely amúgy is kiegészítő „kelléke” a parlamentáris demokráciának. A hazai jogi szabályozás miatt nem is éppen az a fegyver, amelyet csak úgy elő lehet varázsolni a kalapból: jogorvoslati eljárásokhoz, 200 000 hiteles aláíráshoz kötődik, a „nép” válasza pedig végül a parlament előtt köt ki, ahol a politika ismét megrágja, milyen jogszabályi változást is „akartak” a polgárok.

Ehhez képest a népszavazás lett a csodafegyver, akár a kormány munkájának a megítéléséről, akár a politika megújításáról van is szó. 2010-ben majd aztán minden téma mérlegre kerül, de ma megjósolhatatlan, hogyan is jutunk el addig, ki kit győz le, ki újul meg és ki nem. Ami biztos: a szocialista szószólók – Karsai, Szanyi – újabb és újabb muníciót kapnak. TE