Áramprofit: kinek magas, kinek nem
Liberalizált viszonyok között – amelyek mellett uniós csatlakozásunkkor elköteleztük magunkat – ahhoz, hogy egy termékért többet lehessen elkérni, nem kell, hogy annak előállítása drágább is legyen. Elég, ha több az eszkimó, mint a fóka. Ugyanez fordítva is működik majd: ha annyi áram lesz, hogy már nem kell a kutyának sem, fillérekért fogják utánunk hajítani. (Igaz, az erről való álmodozásról gyorsan lebeszélik az újságírót az áramkereskedők.)
Ha tehát piaci elveket vallunk, miért kell firtatni az MVM-nél elérhető nyereség nagyságát? Miért nem járhat jól az állami nagykereskedő? Azért, mert olyan áramot vert dobra, amelyet maga sem teljesen piaci körülmények között vett. Hosszú távú szerződéseivel lekötötte az országban termelt villamos energia jelentős részét, köztük az ország áramellátásának 40 százalékát adó és a legolcsóbban termelő paksi erőműét is. Ez odáig rendben is van, ha az így vett áram a törvény által védett körbe sorolt lakosság ellátását szolgálja. Az viszont már vita tárgya, hogy a lakosság által fel nem használt maradék villamos energiát helyes volt-e teljesen piaci körülmények között elárverezni.
Törvényeink szerint helyes volt, sőt kívánatos is az árampiac felpezsdítése és átláthatóbbá tétele érdekében. Ha viszont így áll, akkor azon sem kell csodálkozni, hogy a piacinál kedvezőbb feltételekkel szerzett áram az „illendőnél” magasabb áron kelt el. Az lett volna a furcsa, ha másként történik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.