Baráti bevásárlás

Dollármilliárdokkal tömött zsebű arab olajsejkek megkaparintják az Egyesült Államok és Nyugat-Európa legnagyobb áruházláncait, iparvállalatait, bankjait, sőt stratégiai fontosságú infrastruktúra-szolgáltatóit – az utóbbi időben nemegyszer vetítette fel ezt a rémképet a világsajtó. Az aggodalmakat az Öböl menti országok állami tulajdonú befektetési alapjainak szédületesen növekvő vagyona (ma 1900 milliárd dollár áll rendelkezésükre, de ha nem szakadnak be az olajárak, akkor a következő három évben ez megnégyszereződhet) és az üzletpolitikájukat körülvevő titkolózás első pillantásra indokolttá teheti.

Az Abu-Dzabi–Citigroup tranzakció azonban sok szempontból más megvilágításba helyezi az arabok „nyomulását”. Nem csak azért, mert a washingtoni szenátust ezúttal előre értesítették az ügyletről, és nem merültek fel stratégiai, biztonsági kockázatok. Ennél fontosabb, hogy a mostani eset rávilágít arra: gyakran egy csónakban evez a felvásárló és a felvásárlási célpont. Elemzők szerint Abu-Dzabi azért költött el 7,5 milliárd dollárt a Citigroup részvényeire, hogy kihúzza a csávából az amerikai tranzakcióit régóta kezelő bankot, és mellesleg elejét vegye az amerikai gazdaság további gyengülésének, ez ugyanis egyik olajexportőrnek sem áll érdekében.

Szóval: leginkább baráti bevásárlásra hasonlít a mostani ügylet, amely persze busás hasznot is ígér az arab részvényeseknek, hiszen nagyon olcsón jutottak hozzá a legnagyobb amerikai bank papírjainak öt százalékához. Aki fanyalog az idők változása miatt, az jobban jár, ha hozzászokik ahhoz, hogy az arab (orosz, kínai, indiai...) tőke legalább annyira kihasználja a nemzetközi tőkepiaci lehetőségeket, mint az amerikai vagy az európai.

A globalizáció oda-vissza működik, és ez az előnyökre ugyanúgy vonatkozik, mint az árnyoldalakra.