Csúszós úton a Hankook
Talán maga Kóka János sem gondolta, milyen befektetőt hoz Magyarországra, amikor 2005. november 1-jén begördítette a Ferihegyi repülőtér kormányvárójába a Hankook gumiabroncsát. Pedig az „évtized üzlete” – ahogy a gazdasági miniszter nevezte a szerződést – akár valódi sikertörténet is lehetett volna. Hiszen a 132 milliárd forintos zöldmezős beruházás nyomán létrejövő gyár fontos tényező a magyar export és GDP-növekedés alakulásában, és okkal lehetett arra is számítani, hogy a Dunaferr privatizálása után Dunaújvárosban sok elbocsátott alkalmazott talál majd új munkahelyet a koreai cégnél. A sztori azonban nem egészen így alakult.
Már az új üzem telephelyének megvásárlásáról is botrányízű cikkek jelentek meg; igaz, ezek a polgármestert tették felelőssé a város számára előnytelennek tartott tranzakcióért, a Hankook jóhiszeműségét senki sem vonta kétségbe. Mint ahogy a számára odaítélt 15,9 milliárd forintos állami támogatás és a 10 milliárdos adókedvezmény is inkább a gazdasági tárca „ügye” volt, hiszen a bírálók azt kifogásolták, hogy ekkora összegből miért nem inkább a kis- és középvállalkozásokat támogatja, s miért nem hozza nyilvánosságra a szerződést (utóbbit egy bírósági döntésnek megfelelően a múlt héten végül megtette).
A gumigyár azonban maga is jócskán tett azért, hogy a neve rossz fényben jelenjen meg a sajtóban. Ha csak a legutóbbi hónapok eseményeit vesszük: a Hankook összerúgta a port a szakszervezetekkel, amelyek kollektív szerződést szerettek volna kötni. A Levegő Munkacsoporttal környezetvédelmi problémák miatt kerültek konfliktusba. Aztán arról jelentek meg hírek, hogy a munkahelyteremtésre fordított támogatások ellenére külföldi munkaerőt alkalmaznak, és tény, hogy a jóslatok ellenére a térségben komoly munkaerőhiány alakult ki. Később a többmilliós munkaügyi bírságok kerültek az újságok címoldalára; ezeket a munkavégzési rend, illetve koreai alkalmazottak engedély nélküli foglalkoztatása miatt szabták ki a cégre. Utóbb a munkaügyi miniszter fel is függesztette a vállalat 143 millió forintos képzési támogatását. Majd kiderült, hogy egy olyan társaság tartozik tízmilliókkal a beszállítóinak, amelynek nevében szerepel ugyan a Hankook szó, de a gumigyár közleménye szerint nem áll tulajdonosi viszonyban vele. Mindeközben a vállalat külső kommunikációja kritikán aluli, az illetékesek többnyire megközelíthetetlenek.
Vajon magyarázható-e mindez az eltérő kelet-ázsiai vállalati kultúrával? Tény, hogy ez is szerepet játszhat benne, hiszen a konfuciánus tradíciókon alapuló hierarchikus struktúrákban az alsóbb vezetők sohasem kérdőjelezik meg főnökeik döntését, és – ahogy külföldi menedzserek viccesen megjegyzik – még egy ceruzahegyező beszerzéséről is Szöulból kell engedélyt kérni. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a hagyományos, autoriter vezetési stílus korlátait már Koreában is kezdik felismerni: a Financial Times például nemrég írt az LG Philips LCD januárban kinevezett új vezérigazgatójáról, aki azzal keltett feltűnést, hogy kifejezetten ösztönzi a „horizontális kommunikációt”, azt, hogy beosztottjai megkérdőjelezzék javaslatait.
Ráadásul a Hankook híre hazájában korántsem olyan rossz, mint Magyarországon. A koreai SERI kutatóintézet felméréséből például kiderül, hogy ott, ahol jó a menedzsment és az alkalmazottak viszonya, közel háromszor annyi a forgalomhoz viszonyított működési nyereség, mint a konfliktusos cégeknél. A jelentésben jó példaként említett Hankook Koreában bevezette a Sinmungo intézményét, amelynek keretében a dolgozók közvetlenül mondhatják el panaszaikat a felső vezetésnek, akiknek a fizetése egyébként a beosztottak elégedettségétől is függ.
Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a Hankook sem az itteni normákhoz nem tud alkalmazkodni, sem az otthoniakat nem alkalmazza. Kár érte.
A szerző a Világgazdaság rovatvezetője
