Eltérő gazdasági pályán

Eltelt egy év a konvergenciaprogram tavaly őszi megalkotása óta, így időszerű áttekinteni, hogyan is állunk, hogyan teljesültek a kitűzött tervek. Abban az időben sokan – az akkori felmérések szerint a többség – úgy véltük, kockázatok a költségvetési hiány leszorítása körül vannak elsősorban, és a növekedés, illetve az infláció alakulásában könnyebben teljesülnek, sőt akár túlteljesülnek a kitűzött számok. Ma már nagy valószínűséggel látszik, hogy az első év nem így alakult.

Az infláció számos tényező hatására – ezeket részben vagy egészben lehet egyszerinek tekinteni –, de végeredményképpen lényegesen magasabb lesz a tervezettnél, s ez a 2008-ra várható szintet is jelentősen felfelé módosítja. Az eredetileg kitűzött 6,2 százalékos éves átlagos inflációt az októberi adat figyelembevételével és a legutóbb bejelentett üzemanyagár-változások hatására 1,7 százalékponttal haladhatja meg a várható szint. Ennél kedvezőtlenebb hír, hogy a mégoly minimális hatósági áremelések esetén is ilyen magas kiindulási pontról 5 százalék feletti infláció lehet 2008-ban, ez hasonló vagy nagyobb mértékben haladná meg a 3,3-es célt. A 2009-es 3,0 százalék elméletileg még elérhető, de gyakorlatilag jó eredménynek számítana, ha 1 százalékpontos inflációcsökkenést elérve sikerülne 4 százalék alá szorítani a pénzromlás ütemét. Jelenleg tehát úgy néz ki, hogy a hároméves célhorizonton további antiinflációs intézkedések nélkül nem sikerül az inflációs tervet teljesíteni.

A költségvetési hiány tekintetében kedvezőbbnek tűnik a helyzet, hiszen a jobb bevételi oldali adatok hatására az év közbeni pluszkiadásokkal is a 6,8 százalékos GDP-arányos cél alatt lehet az államháztartás hiánya. Akár 6 százalék alatti deficit is kialakulhat, de ezt alááshatja, hogy az önkormányzatok által most felfedezett kötvénykibocsátások nyomán megújult eladósodási kedv növeli a központi kormányzat hiányát. Ronthat az eredményen, ha figyelembe vesszük, hogy a magasabb infláció és bruttó bérnövekedés jelentősen javítja az államháztartás bevételi oldalát, s ennek mértéke GDP-arányosan 0,5–1 százalék közötti lehet, azaz ezen adóbevételek nélkül a költségvetés hiánya a cél közelében lenne.

A növekedés a pesszimistának tekintett kormányzati forgatókönyv szerint alakult az év első felében, és talán itt van a legnagyobb bizonytalanság. A beruházási adatok a feldolgozóiparban kedvezően alakulnak, de megkérdőjelezi a nemzetgazdaság egészére vonatkozó optimista következtetést, hogy az új beruházás javarészt egyetlen nagyberuházáshoz köthető.

A 2008-as kilátásokban a determinisztikus rész a magasabb infláció és az idei költségvetést terhelő egyszeri kiadási tételek miatt – Gripen, MÁV, autópálya – hasonlónak ígérkezik, azaz jóval a tervezett feletti infláció és annál némileg kedvezőbb költségvetési hiány következhet.

A konvergenciaprogram végrehajtásának leggyengébb pontjának így nem a sarokszámok teljesítése, hanem a bevételi és a kiadási szerkezet átalakítása tűnik, ebből is az utóbbi, amely megalapozná a 2009–10-re tervezett hiánycsökkentést. Az őszi időszakban több kormányzati javaslat nem ment át a parlamenten, az egészségbiztosítás reformjában pedig kezdenek megkövülni az álláspontok. A kiadások további csökkentése nélkül pedig nem látszik az, hogy mitől hozna ez a politikai ciklus a korábbiaktól eltérő költségvetési mintát, azaz bármennyire is fogadkozik a politika, az óvatos elemző számára 2009–10-re még mindig az osztogatás a valószínűbb forgatókönyv.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza