Furcsa sztrájk

Több érdekes eleme is van a szerdára tervezett országos munkabeszüntetésnek. Bár első pillantásra úgy tűnhet, ez lesz emberemlékezet óta a legnagyobb ilyen típusú erődemonstráció Magyarországon, azért azt nem árt leszögezni, hogy a hat nagy szakszervezeti tömörülésből csak a legkisebbek közül állt mögé kettő. Megtévesztő lehet azok hosszú listája is, akik támogatják az akciót, hiszen ők nem a sztrájkban, hanem az azt követő demonstrációban fejthetik majd ki ellenérzésüket a kormány politikája ellen.

Furcsa ez a sztrájk amiatt is, mert a kifogásolt intézkedésekről vagy már jóval korábban született döntés (korkedvezményes nyugdíj szigorítása), vagy épp most folyik róluk a vita az Országos Érdekegyeztető Tanácsban és a koalícióban (egészségügyi reform), vagy szinte ad hoc jelleggel emelték be a közös kalapba (vasúti szárnyvonalak megszüntetése). Ehhez képest úgy tűnik, hogy számos résztvevő saját, partikuláris problémája miatt csatlakozik az akcióhoz (például a GE dolgozói a fényforrásgyártás Kínába telepítése miatt). Az országos ügyek csak apropót szolgáltatnak a közös fellépéshez.

A „betelt a pohár” érzése persze egységgé formálhatja a részérdekeket, különösen, ha a politika is rásegít erre a folyamatra. Tulajdonképpen az lenne a meglepő, ha az elmúlt egy év megszorító intézkedéseit szó nélkül hagyná a társadalom. És ez még akkor is igaz, ha nemzetközi összehasonlításban a magyarok viszonylag kevés munkaidőt veszítenek el a sztrájk miatt. Úgy tűnik, most ebben a mutatóban is elkezdjük a „felzárkózást” a fejlett nyugati országokhoz, ahol – Franciaországtól Finnországig – ezekben a napokban is hasonló munkabeszüntetések okoznak bénultságot.

A sztrájk senkinek nem jó. Kárt okoz a munkaadónak, de közvetve a munkavállalónak is. Ezért kellene több időt tölteni a tárgyalóasztalnál, a lövészárkok helyett pedig inkább hidakat építeni.