Fontolva haladva

Az Európai Bizottság sajtóközleménye szerint az egészségügyi felülvizsgálat „lényegében a 2003-as reformok finomhangolására szolgál”. A dokumentum jellemzően vitaanyag: különféle lehetőségeket vázol fel, kérdéseket tesz fel, mindezt többnyire meditatív stílusban. A következő, közel féléves időszak szolgál e témakörök széles körű vitájára, majd 2008 derekán készülhet el a Bizottság javaslata.

Mindezek ellenére a dokumentum jelentősége nem becsülhető le. A közvetlen támogatások (az úgynevezett egységes támogatási rendszer, SPS) egyszerűsítésének és hatékonyabbá tételének, a piaci intézkedések kiigazításának (a torzító beavatkozások leépítésének), illetve az új kihívások (új kockázatok, éghajlati változás, vízgazdálkodás, bioenergia stb.) kezelésének igénye ezt igazolhatja.

Aláhúzást igényel: a Közös Agrárpolitikával összefüggő viták gyakran nem tükrözték a KAP-reform előrehaladását. A dokumentum összefoglalója joggal hangsúlyozza, hogy a reformok nyomán változó rendszer „már nagyon távol van a Közös Agrárpolitikáról sokakban élő karikaturisztikus képtől”.

Mindezek ellenére a KAP jelenlegi rendszere sem fenntartható. Döntő probléma a közvetlen támogatások szerzett jogokon nyugvó, a gazdasági racionalitást keresztező, az európai adófizetők előtt nehezen indokolható rendszere.

A jelenleg megindult felülvizsgálat – a fentebb jelzett, elismerést igénylő elemei ellenére – a KAP-rendszer e döntő jelentőségű tényezője tekintetében nem ígér fordulatot. A közvetlen támogatások átalányként történő folyósítása sem változtatná meg azok „szerzett jog” természetét. (Nem az egyes termelő, hanem – a választott konstrukciótól függően – az egyes régiók vagy az egyes tagországok szintjén.) Sőt, az egységes támogatások folyósításának e rendszere még akár tovább is erősíthetné a földtulajdonosok pozícióját a transzfer jelentős részének megszerzésében.

Az egészségügyi felülvizsgálat igazi tétje: hogyan igazolható a KAP létjogosultsága és költségvetése 2013 után? A dokumentum deklarált céljai mellett valójában – nagyrészt a sorok között – éppen az e kérdésekre adandó válaszokat kívánja sugallni. A 2008–09-ben időszerű költségvetési felülvizsgálatra ugyanis nem a „kis lépések” jegyében kerül sor. Mint ismeretes, 2005 decemberében a brüsszeli csúcstalálkozón a 2007–13. évi középtávú pénzügyi előirányzat elfogadásának a feltétele volt e költségvetési felülvizsgálat. Annak keretei között pedig a 2013 utáni időszakban már nem léteznek eleve védett területek. A KAP eddigi legnagyobb kihívásával szembesül.

Csak környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt fenntartható közös politikának lehet tartós esélye a fennmaradásra és fejlődésre. Ehhez a reformfolyamat átütő erejű elmélyítése szükséges, amely a közvetlen támogatások korábbi bázisoktól, szerzett jogoktól megtisztított rendszerét az európai – mindenekelőtt környezeti – közjavak előállításához kapcsolja, a korábbiaknál jóval célzottabb formában. Az alapjaiban is átalakuló és tartósan fenntartható rendszer a jövőben Közös Vidékpolitika néven működhetne.

Mire számíthat a hazai agrárgazdaság 2013 után? Lehet-e kényelmesen hátradőlniük az agrárpolitika hazai meghatározóinak, mondván: a jelenlegi – aláhúzandó: fenntarthatatlan! – rendszer „jó” az országnak? A valódi, távlatos magyar érdek a fenntartható rendszert eredményező, átfogó reform. Annak alternatívája ugyanis nem a jelenlegi, egyes hazai szereplők számára olykor szinte „kényelmes” rendszer, hanem a közös politika teljes megszüntetése és „visszanemzetiesítése”. Ez utóbbi esetén pedig a magyar vidék európai felzárkózásának az esélye beláthatatlanul távoli időpontba szorulna.

(A témáról Mariann Fischer Boel agrárbiztos lapunk 2007. november 22-i számában írt véleményt.)

A szerző a Szent István Egyetem egyetemi tanára, Jean Monnet Professzor