Kihűlt a magyar gazdaság
A novemberi inflációs adatok nem okoztak meglepetést. Az élelmiszerek és az üzemanyag árának emelkedése továbbra is gyors, ez azonban nem vezetett jelentősebb árnövekedéshez a piaci szolgáltatásoknál. A január–novemberi átlagos infláció persze így is eléri a 8 százalékot, és a 2008-as kilátások sem túl derűsek: jövőre 5 százalék körüli fogyasztóiár-emelkedésre számíthatunk. Emiatt valószínű, hogy a jegybank monetáris tanácsának kamatcsökkentése is késik. A korábban vártnál magasabb inflációs prognózisok mögött ugyanakkor nem a hazai gazdaság folyamatai állnak; Európa-szerte tapasztalható trendekről van szó, amelyek annál erősebben érvényesülnek, minél fejletlenebb az adott ország, illetve minél alacsonyabb az ottani árszínvonal.
Az európai, de különösen a visegrádi országok mezőnyében Magyarország inkább annyiban számít speciális esetnek, hogy a magas infláció nálunk lassú növekedéssel és pangó munkaerőpiaccal párosul. Az utóbbi hónapokban az aktivitás stagnál, a foglalkoztatottak száma kismértékben csökken, miközben a munkanélküliség enyhén emelkedik. Nem igazán tapinthatók ki a növekedés forrásai a beruházások oldalán sem: az állótőke-felhalmozás a harmadik negyedévben közel 2 százalékkal csökkent 2006 őszéhez képest, mégpedig úgy, hogy érdemi beruházási aktivitás csupán két ágazatban (feldolgozóipar, illetve szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás) volt regisztrálható. Éppen ez ébreszt aggodalmakat a hosszabb távú növekedési kilátásokkal kapcsolatban: az államháztartási kiigazítás nálunk nemcsak a közösségi szolgáltatásoknál jár beruházás-visszaeséssel, hanem számos piaci szolgáltatási ágazatban is (pénzügyi tevékenység, szállítás és telekommunikáció) csökkenő invesztíciókhoz vezetett.
Néhány éve a magyar növekedés trendértékét még 4 százalék körülire becsülték a mértékadó intézmények (a Pénzügyminisztérium, a jegybank, az Európai Bizottság és a különböző kutatóintézetek, illetve piaci elemzők egyaránt). Tavaly év végén, a kiigazítás megindulásakor a konszenzus már inkább a 3–3,5 százalék közötti sávba mozdult el, jelenleg pedig egyre több prognózis számol 3 százalék alatti növekedéssel, immár közép-, illetve hoszszabb távon is. Vagyis ma már az az általános nézet, hogy a magyar gazdaság a jelenleg zajló fiskális stabilizáció után sem lesz képes megközelíteni a többi visegrádi országban megfigyelhető 6 százalék körüli növekedési ütemeket, még kedvező külső körülmények mellett sem.
A vállalati szektor számára Magyarország nem igazán tud felmutatni olyan vonzerőt, amelyek Csehországot vagy Szlovéniát jellemzik (a makrogazdasági stabilitás mellett a képzett munkaerő jelentős kínálata), de a szlovák típusú előnyök (a munka alacsony adóztatása) is hiányoznak nálunk. Ha visszatekintünk a 2001 utáni fiskális ámokfutásra, csak most válnak igazán szembeötlővé a hosszú távú negatív következmények: nem pusztán az a baj, hogy drámaian megnőtt az államháztartás hiánya, hanem az is, hogy eközben reménytelenül konzerválódtak a közoktatásban meglevő, a társadalmi csoportok közötti esélyegyenlőtlenséget átörökítő mechanizmusok. A legújabb PISA felmérés szerint a helyzet évek óta jottányit sem javult. Így nemcsak a vonzó üzleti környezet hiánya, hanem a képzetlen munkapiaci csoportok reményvesztettsége is gátját jelenti az erőteljesebb növekedésnek. A magas infláció ellenére tehát a magyar gazdaság cseppet sem túlfűtött; sokkal inkább kihűlt.
A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója
