Viszonyítási pontok

Élénkülő GDP-növekedés, száguldó export, javuló államháztartási és folyó fizetési mérleg, lassuló infláció – első pillantásra győzelmi jelentésnek tűnhet az OECD legfrissebb makrogazdasági jelentésének Magyarországra vonatkozó fejezete. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ezzel egy időben Európa és a tengerentúl legtöbb számottevő országában a konjunktúra gyengülésére és az infláció gyorsulására számítanak az elemzők.

Nem mindegy azonban, hogy milyen helyzetből indul meg felfelé a szekér. Mindenki emlékezhet arra, hogy a különböző nemzetközi makro- és versenyképességi jelentések 2006 második felében és még az idei év elején is az általános gyarapodásból kimaradó, kelet-közép-, sőt sokszor nyugat-európai összehasonlításban is sereghajtó országként emlékeztek meg hazánkról. Az Európai Uniótól a Nemzetközi Valutaalapig mindenki átfogó fiskális reformokat sürgetett. A reformok azóta elindultak, s a jelek szerint a piacok és az elemzők bíznak a kilábalásban. Ez jó jel, de nem szabad elfelejteni, hogy például a szlovák vagy a lengyel gazdaság a jövőre várt lassulással együtt is két-háromszor dinamikusabban fog bővülni a magyarnál. Arról pedig jobb nem is szólni, hány olyan ország van Európában, amelyikkel érdemes lenne elcserélni „szakadatlanul javuló” fiskális pozíciónkat.

Az is lehet persze, hogy egy fabatkát sem érnek a makrogazdasági előrejelzések, hiszen a legnagyobb presztízsű intézetek sem szoktak előre látni egy-egy helyi vagy nagyobb kiterjedésű pénzpiaci válságot és azok hatásait. Érthető, hogy az OECD jelentése óvatosan fogalmaz az amerikai jelzálogpiaci zűrzavar következményeivel kapcsolatban: 2008 második felére elülhet a vihar, Magyarországot valószínűleg nem fenyegeti, Európát sem túlzottan, de azért ki tudja...

Nem tehetünk mást, mint hogy – Madáchcsal szólva – küzdjünk, és bízva bízzunk.