A munkaerőpiac lehet a bővülés gátja
A hazai állástalanság a rendszerváltást követő évek óta nem számít kiugrónak, viszont az aktivitás nemzetközi összehasonlításban igen alacsony; a munkaképes korú inaktívak száma meghaladja a 2,5 milliót, vagyis enynyien nem is keresnek munkát.
Most az eddigi trend is megszakadt, az aktivitásban nem tapasztalható javulás, sőt a növekvő munkanélküliség rémképe vetül a következő időszakra, s már most tízéves csúcsponton van az állástalanok száma. A beruházási és gazdasági aktivitás a legtöbb szegmensben igen alacsony, az állami szektor pedig még rá is tett egy lapáttal: körülbelül százezer fős létszámleépítés ment végbe bő egy éven belül. Az évtized elején felcsillant a remény, hogy képesek leszünk lefaragni a tetemes hátrányt a foglalkoztatásban, de úgy látszik, valami ezt megakadályozta. Lehetséges, hogy az a munkaerő, amelyről azt gondolták, hogy csak nehezen talál vissza a munkapiacra, valójában nem is szándékozik, vagy egyszerűen képtelen rá.
A jelenlegi helyzet kialakulása nagy részben arra vezethető vissza, hogy a munkapiacot sokáig könnyű volt viszonylag fájdalommentesen elhagyni – sok esetben indokolatlan – rokkantsági és korkedvezményes nyugdíjazással, a képzési rendszer pedig képtelen megfelelő módon kiszolgálni a munkaadókat „alapanyaggal”. Utóbbit jól mutatja, hogy a legnagyobb munkanélküliség még mindig a pályakezdőknél tapasztalható: míg a 24 év alattiak körében a 2000-es évek elején 12 százalék körüli volt a ráta, lassan 19 százalékosra kúszott fel 2005-re, és azóta lényegében e körül stagnál.
A területi munkanélküliség is jelentős gondot okoz. Míg az északkeleti országrészben tartósan magas, sőt emelkedő az aránya, a Dunántúlon helyenként a munkaerőhiány okoz gondot, főleg a kisebb vállalkozásoknak. A legendásan alacsony magyar mobilitáson azonban valószínűleg még jó ideig nem lehet változtatni, vagyis a befektetők rá vannak kényszerítve, hogy helybe menjenek. Nagyobb tömegben viszont szinte lehetetlen megfelelő adottságú munkaerőt találni, így a nagyobb volumenű beruházások rendre el is kerülik azokat a régiókat, amelyeknek a legnagyobb szükségük lenne az új munkahelyekre.
A jelenlegi struktúrában a kívül maradók visszaterelése a munkapiacra már csak azért is valószínűtlen, mivel ebben a körben a legtöbb embernek túlságosan régóta nincs munkahelye, már nem képes az újbóli beilleszkedésre, például a számítógépes és nyelvi ismeretek hiányában. Az oktatási rendszer sem kedvez ennek a körnek. Bár a felnőttképzés sokat fejlődött az elmúlt évtizedben, az még mindig a pályamódosítók igényeinek felel meg leginkább. Más tekintetben Magyarország még szerencsés helyzetben is van a régió többi államához képest, mert például Lengyelországban már komoly gondokat okoz a jobb fizetés reményében kivándorló munkaerő, itthonról viszont arányaiban körülbelül alig harmadannyian vállalnak külföldön munkát.
A foglalkoztatáspolitikába befektetett források pedig busásan megtérülnének, mint ahogyan azt a nyugati országok példája is mutatja: a foglalkoztatás növelésével középtávon költségvetési többletbevételhez jutottak, de nem elhanyagolható a gazdasági növekedésre gyakorolt hatás sem. A költségvetési bevételeket közel 50 milliárd forinttal gyarapítaná egy százalékpontnyi növekmény a foglalkoztatásban, ez a GDP-arányos hiány 0,2 százalékának felel meg. A GDP-t pedig – a mostani termelékenységi adatokkal kalkulálva – több mint 200 milliárd forinttal emelné meg a mintegy 69 ezer főnek megfelelő munkaerőtöbblet. Könnyen kiszámolható, hogy akár dolgozónként félmillió forintot is érdemes lenne befektetni, mert az egy éven belül térülne meg a büdzsének. A költségvetési megszorítások közepette viszont nem valószínű, hogy nagyszabású programra vállalkozna a kormány, és a hazai tapasztalatok szerint a kreatív kiskapuzók távol tartása is igen nehéz feladat. Pedig a demográfiai folyamatok azt mutatják, hogy most van itt az utolsó pillanat, hogy közbelépjünk, a helyzet romlása néhány éven belül biztosan bekövetkezik.
Egy százalékpontos változás a foglalkoztatásban
– 68,5 ezer új munkába álló a 64 év alatti, vagyis munkavállalási korúak körében– 222 milliárd forinttal emelné meg a GDP-t, amennyiben a 2007-es egy munkavállalóra eső adattal kalkulálunk
– 47 milliárd forintnyi többletbevétel közvetlenül a költségvetésnek, ez a GDP-arányos államháztartási hiányt 0,2 százalékponttal vinné lejjebb
– 222 milliárd forinttal emelné meg a GDP-t, amennyiben a 2007-es egy munkavállalóra eső adattal kalkulálunk
– 47 milliárd forintnyi többletbevétel közvetlenül a költségvetésnek, ez a GDP-arányos államháztartási hiányt 0,2 százalékponttal vinné lejjebb-->
