Ébresztő az Európai Központi Banknak

Az infláció megelőzésére Trichet kamatemeléssel fenyegeti a kontinens szakszervezeteit, hacsak azok nem viselkednek az általa elvárt módon. Ezek a fenyegetések azonban az euróövezet árstabilitásának megteremtésében is kontraproduktívnak bizonyulhatnak, ez pedig az általa vezetett intézmény elsődleges célja lenne. Hogy hitelessé tegye kamatemelési fenyegetéseit egy lassuló globális növekedés közepette, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke rendre arra használja a sajtókonferenciáit, hogy elmondja, valójában milyen erős az euróövezet gazdasága. Ez azonban nemcsak a valóság tényeivel áll szemben, hanem az erős növekedést bizonygatva éppen hogy bátorítja a szakszervezeteket a nagyobb bérkövetelések megfogalmazásában. És valóban, miért ne kérnének többet, ha a dolgok olyan jól állnak, mint azt Trichet bizonygatja.

Az EKB vezetője azzal is nehezíti a saját dolgát, hogy „felbeszéli” az európai inflációt és annak veszélyét. Az intézmény kormányzótanácsában helyet foglaló kollégája, Axel Weber, a Bundesbank elnöke szemlátomást vette az üzenetet arról, hogy minél többet beszélnek az EKB vezetői az inflációs veszélyről, annál magasabb béreket követelnek majd a szakszervezetek. Ezért legutóbb igyekezett lehűteni a kedélyeket, és visszafogott retorikát sürgetve arra figyelmeztetett, hogy az euróövezeti infláció veszélyét „nem szabad túldramatizálni”.

Mennyire igaza van! Az Európai Központi Bank számára az elsődleges gazdasági realitást ma az jelenti, hogy vele szemben ott van a komoly visszaesésbe zuhanó amerikai gazdaság, amit Bernanke meglepő és látványos kamatcsökkentése illusztrál a legjobban. Azt a nézetet pedig az elemi gazdasági logikával szembeni súlyos kihívásnak kell tekinteni, hogy a globális gazdaság – beleértve az európait – képes lesz kivonni magát ennek hatásai alól. Európában lassul a növekedés, ezzel együtt pedig enyhülni fog az inflációs nyomás, ezért Trichet-nek lazítania kellene, abbahagynia mások fenyegetését, és hagyni, hogy a növekedés lassulása végezze el helyette a drágulás letörését.

A globális lassulás – magasabb európai bérek és árak ellenében is – csökkenteni fogja az energia, a nyersanyagok és az élelmiszerek árait, amelyek eddig fontos tényezőként épültek be az európai inflációs irányzatokba. A nyersolaj ára máris számottevően esett az év elején tapasztalt csúcsszinthez képest.

A fenyegető lassulás azonban nem az egyetlen ok, ami miatt túlzottnak kell minősíteni az összeurópai ár-bér spirál miatti fenyegetéseket. Németországban kulcsfontosságú bértárgyalásokra készülnek a közalkalmazotti szakszervezetek. Ha ott meg is kapnák a kért, jelentős fizetésemeléseket – ami a múltbeli viszszafogottságuk alapján valószínű és teljességgel megérdemelt lenne –, az egésznek a hatása az európai árstabilitás szempontjából elenyészőnek bizonyulna.

A közszolgálati fizetések megemelése azt jelentené, hogy a kormánynak nagyobb kiadási tételeket kellene beállítania a bérek rovatba. Ha ezt a költségvetésben másutt elért megtakarításból finanszírozzák, akkor valójában csak a kiadási oldalon végrehajtott átcsoportosításról van szó, ami nem jár szükségszerűen inflációs hatásokkal. Akkor sem kellene ilyenekkel számolni, ha a közszolgálati fizetések növelését az adók megemeléséből finanszíroznák. Inflációs következmények csak akkor fenyegetnének, ha romlana a költségvetés egyensúlya, de olyan rossz dolog ez sem lenne egy olyan gazdaságban, amely erős lassulással kényszerül szembenézni.

Az Egyesült Államokban a fiskális ösztönző csomag – és erre külön fel kell hívni a figyelmet – szinte a semmiből született. Ugyanez Európával is megeshet, főleg akkor, ha az EKB elmulasztja a kamatok csökkentését. Németországban például felérhetne egy – hátsó kapun becsempészett és jól időzített – fiskális élénkítéssel, ha ott sikerülne megállapodni egy tisztességes béremelésről a közszolgálati dolgozókkal, olyan időpontban, amikor az összesített kereslet éppen lanyhul. Ezzel csak akkor lehetne baj, ha a magánszektor szakszervezetei ennek mintájára többet harcolnának ki, mint amit a termelékenységben elért növekmény indokolna. Erre vannak bizonyos jelek, mert a vas- és gépipari, illetve a vegyipari dolgozói érdekképviseletek máris kemény követelményeket fogalmaznak meg az idei bértárgyalások előtt. A nagy létszámú IG Metall vezetője máris „megaévet” ígért a fizetésemelésekben a szakszervezeti tagságnak 2008-ra.

A magánszektorban tevékenykedő érdekképviseletek sztrájkfenyegetéseinek mindazonáltal elveheti az erejét a veszélyes globális lassulás, tekintet nélkül arra, hogy miként hadakoznak a szakszervezetek vezetői, mert a hanyatlás réme őket is ésszerű magatartásra késztetheti. Emiatt jobb lenne, ha Trichet halkabban beszélne, és hagyná a természetet, végezze be a feladatát, ahelyett hogy ő maga hergeli a szakszervezeteket tisztességtelen fenyegetéseivel, az erős európai növekedésről és az inflációról szóló túlzásaival.

Copyright: Project Syndicate, 2008

@ www.project-syndicate.org

A szerző a Stanford Egyetemen működő Hoover Intézet vezető kutatója