Szlovén elnökségi recept
Január első napjaiban a szlovén diplomácia e sorok íróját is meghívta „elnökségbemutató” látogatásra Ljubljanába, és egy kicsit arra is mód nyílt, hogy az ember bekukkanthasson a kulisszák mögé: hogyan is készültek hát a nagy show-ra. Mert általános vélemények szerint minden ország akkortól válik igazán az EU tagjává, ha legalább egyszer végigcsinált egy elnökségi fél évet. Ebben a hat hónapban ugyanis az elnökségi ország diplomatái elnökölnek minden létező – összességében több száz – európai tanácsi munkacsoport ülésén, az ő miniszterei vezetik a különböző miniszteri formációk vitáit, ők közvetítenek a tagok között, az ő előterjesztéseiken alapulnak a viták. Ha akarják EU-csúcsot hívhatnak össze, ha akarják, komplett dossziékat „jegelhetnek”. Ha egyesek addig talán nem, ebben a hat hónapban azonban mindenki észreveszi őket. Cserébe ők is minden korábbinál átfogóbb képet kapnak valamennyi folyó EU-ügy összes részletéről, előzményéről, a tagállamok álláspontjáról.
Mindennek ellátása ugyanakkor hatalmas teher. Munkacsoportot, nagyköveti vagy miniszteri tanácsülést elnökölni azt jelenti, hogy a napirendi pontok mindegyikének összes részletét előre-hátra betéve ismerni kell, képesnek kell lenni huszonhét álláspont között közvetíteni, s mindezt lehetőleg angolul vagy franciául… Honnan van mindehhez elegendő humánerőforrás? Ha meg nincs, honnan lesz? Ez volt a fő házi feladat a szlovénok számára (miként ennek megválaszolása máris aktuális fejfájás az illetékes magyar hatóságok esetében is).
Nos, Ljubljanában 2005-ben kezdték a munkát. Összesen 1500 embert készítettek fel – a szlovén közigazgatás tíz százalékát! És intenzíven támaszkodtak a „veterán” tagállamok tanácsaira. Elsősorban németek, osztrákok, britek, franciák, írek és dánok segítettek sokat. Rengeteg konzultációt folytattak. A nagyokkal azért, hogy képzést vagy képzési anyagot kapjanak tőlük – Strasbourgban szlovén tisztviselők százai tanultak franciául –, a kicsiktől módszereket igyekeztek ellesni.
Különösen komolyan „munkába vették” a kormány tagjait. Többször is hét végi „felkészülő tábort” szerveztek számukra, amelyen kormányfői utasításra mindenki köteles volt részt venni. A sort magas beosztású brit tisztviselők nyitották, akikkel az első ilyen alkalommal intenzív európai parlamenti meghallgatást szimuláltak. A továbbiakban a teljes kormányt vagy egyes érintett szaktárcák vezetőit összeültették valamely régi tagállam kormányzati illetékeseivel. És kivétel nélkül mindenkinek nyelvet kellett tanulnia.
Külön feladat volt – ezt azonban már az egyes tárcák vezetői külön-külön végezték el – a kommunikációs tréningeken való részvétel. Mert ma még a szlovén miniszterek számára sem magától értetődő, hogy esetenként akár százfős sajtóhallgatóság előtt kell átfogóan számot adni egy-két napos ülések eredményeiről, szembenézve egyúttal a kérdések záporával. Akik nem mutattak érezhető haladást, azoktól – három ilyen miniszter is volt – az elmúlt egy évben Janez Jansa kormányfő inkább elköszönt…
És végül: náluk sem egyszerű a hátország „pacifikálása”. A belpolitikai viták Szlovéniában is kiéleződtek. Nyolc hónapja mégis sikerült valamennyi parlamenti pártnak olyan „tűzszüneti megállapodást” aláírni, amely prioritásként ismeri el a féléves elnökség sikerre vitelét. Incidensek persze így is voltak már, de egyelőre áll a gát. Bár némelyek aggódnak, vajon kitart-e fél évig, lévén hogy néhány héttel később már parlamenti választások lesznek.
Hogy mindez mire lesz elég, majd csak június végére lesz egyértelmű. Ami biztos, hogy a tanulság minden további új tagállam számára is hasznos lesz. Érdemes néhány hónapig vigyázó szemeinket Ljubljanára (is) vetni.
A szerző a BruxInfo EU-szakértője
