Átrendezi a Kreml a gazdasági befolyási övezeteit

Az ügy világszerte az adócsalás banánhéján elcsúszott amerikai gengszter, Al Capone példáját idézi fel. Mogiljevics valóban ugyanilyen váddal került lakat alá, de az orosz üzleti világ pontosan tudja, hogy ez csak ürügy. Az RBK daily című lapnak a nyilatkozatát névvel vállaló közgazdász, Dmitrij Putyilin, a Tax Group elemzője kerek perec ki is jelentette: „A közép- és nagyvállalatok normális helyzetben kenőpénzzel oldják meg az adóügyi kifogásokat Oroszországban. Kétszázezer dollárba kerül például, hogy az adóhivatalnok »megértéssel kezelje« az ügyet.” Ha az adott esetben nem működött a bejáratott módszer, akkor szerinte „ennek az ügynek semmi köze az adócsaláshoz”.

Egy másik tekintélyes moszkvai lap, a Vremja novosztyej újságírójának az tűnt fel, hogy a Putyin-korszak nyolc éve alatt a Kreml szolgálatában álló rendőrség, ügyészség és bíróság közreműködésével az orosz oligarchák ellen indított eljárások idáig látványos házkutatásokkal, a cégiratok teherautószámra történő elszállításával kezdődtek. Az elnökválasztási kampány miatt túlterhelt hatóságok most viszont nem bajlódtak ilyesmivel. Alighanem igaza van a Szeva bácsival együtt letartóztatott Nyekraszovot – az adócsalással vádolt illatszerbolt-hálózat névleges tulajdonosát – védő ügyvédnek: „A március másodikára kitűzött elnökválasztás előkészületeihez tartozó vagyon-újraelosztás tanúi vagyunk.”

Mogiljevics óriási hibát követett el, amikor a márciusi elnökválasztás előtt (és után) elkerülhetetlen „kádermozgás” közepette nem menekült el Moszkvából. A 20. század orosz történelméből tudnia kellett volna, hogy a hatalmi átrendeződés („peretrjaszka”) elsöpri azokat, akik túlságosan sok információval rendelkeznek a Kreml urairól, és a „jó oligarchákkal” szemben nem vásárolják meg a hatalom birtokosait.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy Szeva bácsi tejelt-e és mennyit. Tény azonban, hogy alkatilag és helyzetéből fakadóan is egészen másként viselkedett, mint a többi orosz olajbáró. Az utóbbiak vagyonuk jelentős részét – az úri társaságban nem firtatandó „első milliót” mindenképpen – azzal szerezték, hogy „jó időben” voltak „jó helyen”. Ilyen „egyszerű” privatizációs újgazdag a legtöbb orosz oligarcha a krasznokamenszki lágerben jelenleg éhségsztrájkot folytató Mihail Hodorkovszkijtól az orosz újgazdagok luxuskörülményei között felnőtt ifjú barátnőjével most éppen mesés jachtján hajókázó Roman Abramovicsig.

Míg az orosz oligarchák elsődleges célja általában a vagyonszerzés volt, Szeva bácsinak talán a dollármilliárdok megkaparintásánál is fontosabbnak bizonyult, hogy érezze és éreztesse: neki mindent szabad. Még az is ennek a kihívó, demonstratív magatartásnak tulajdonítható, hogy a 135 kilós üzletember évek óta folyamatosan változtatja a nevét: a nála talált 17 útlevélben többek kötött Palagnjuk, Snajder, Makelvics, Szajman, sőt – minő arcátlanság! – a nagy orosz hadvezér, Szuvorov neve szerepel.

De vajon miért sújtott le a Kreml pörölye az amerikai igazságügy-minisztérium honlapja szerint a Bank of New Yorkban potom tízmilliárd dollárt „átmosó” – az FBI értesülései szerint az illegális európai fegyver- és kábítószer-kereskedelmi, a prostitúciós hálózatot irányító, állítólag több tucat gyilkosságban bűnrészes – Szeva bácsira, akivel kapcsolatban rejtélyes pártpénzeket is emlegetnek? A The Wall Street Journal és a Novaja gazeta egymástól függetlenül azt állítja, hogy a klasszikus KGB-s módszerekre emlékeztető letartóztatással a Kreml a Putyin utáni korszakot építi. Ha ugyanis Dmitrij Medvegyev miniszterelnök-helyettest, a Gazprom felügyelőbizottsági elnökét március 2-án megválasztják a két elnöki ciklus után távozó Putyin helyére, akkor a Kreml kőolaj- és földgázügyeiről túlságosan sokat tudó Szeva bácsi akár zsarolhatja is őt.

Életszerűsége ellenére is elképesztő állítás ez, amelynek elemzése során a világsajtó azt találgatja, hogy 2006 januárjában vajon tényleg köze volt-e Mogiljevicsnek az orosz– ukrán (valójában európai) földgázválságot megoldó forgatókönyvben fő szerepet kapott RoszUkrEnergo nevű céghez. Pedig annak idején, amikor a Svájcban bejegyzett, felerészt a Gazprom tulajdonában lévő vállalat képviselői a Kremlben aláírták az egyezséget, Szemjon Mogiljevicsben nem volt elég lelkierő, hogy távolról szemlélje az üzlet létrejöttét: a tévékamerák tanúsága szerint személyesen megjelent a ceremónián.

A RoszUkrEnergo 45 százalékos tulajdonosa, Dmitro Firtas most azt állítja, hogy „ismeri ugyan” Szemjon Mogiljevicset, de „nem áll vele üzleti kapcsolatban”. Pedig az áttekinthetetlenül szövevényes Mogiljevics-cégbirodalom számos izraeli, magyarországi és ukrajnai vállalatának vezetője lényegében ugyanolyan strómanja Szeva bácsinak, mint a moszkvai parfümboltok adócsalás gyanújával Mogiljeviccsel együtt letartóztatott tulajdonosa.

Firtas most egy időre alighanem kámforrá válik. Hiszen korántsem csak arról van szó, hogy Medvegyev (és a Gazprom élén a helyére lépő Zubkov bábminiszterelnök) útjából eltakarították az egyre kellemetlenebb Szeva bácsit. Hanem arról is, hogy február 19-én hivatalos látogatásra Moszkvába érkezik a régi-új ukrán miniszterelnök, a pályája felívelő szakaszának elején „gázhercegnőnek” nevezett egykori kijevi földgázipari miniszter, a gazdasági ügyei miatt szintén börtönviselt és néha agresszív haszonszerzésében is kissé Mogiljevicsre emlékeztető (bár nála kétségtelenül bájosabb) Julija Timosenko. Aki már pártja választási kampányában kijelentette, hogy a földgáztranszfer évi ötmilliárd dolláros közvetítői hasznát lefölöző Mogiljevicset (pardon, Firtast, vagyis a RoszUkrEnergót) ki akarja iktatni az üzletből.

Most érdemes odafigyelni, hogy ki és mi lép a RoszUkrEnergo helyére.