Eszközök az automatikus megtakarítás növelésére
A legtöbb ember nem igazán töri a fejét azon, hogy a jövedelméből mennyit takarítson meg, vagy később mennyivel lenne gazdagabb, ha most növelné a megtakarításait. Legtöbbjük egyszerűen csak törleszti a jelzáloghitelét, befizeti hozzájárulását az állami vagy a magánnyugdíjalapba, ezenfelül megtart valami pénzt az esetleg rövid távon jelentkező kényszerkiadásokra. Ez lenne nagyjából minden.
Frank Ramsey közgazdász egy 1928-ban írt nevezetes cikkében azt állította, az embereknek gyenge a képzelőerejük, ha arról van szó, hogy a mai cselekedeteik miként érintik a saját jövőjüket. Ha ugyanis alaposan mérlegelnének, akkor arra a következtetésére kellene jutniuk, hogy a jövedelmüknek legalább a felét félre kellene tenniük, mert csak ebben az esetben érezhetnék magukat boldognak késői éveikben. Ez azonban a legtöbbjüknek eszébe sem jut.
Richard Thaler, egy kortárs közgazdász még 1980-ban fogalmazta meg a „tehetősségeffektus” elvét. E szerint az emberek ugyan csodálhatnak más dolgokat, mégis úgy cselekszenek, mintha többségükben elégedettek lennének azzal, amijük van, és általában nincs akaraterejük ahhoz, hogy valódi változásra törekedjenek. A kormányok előtt álló kihívások egyik legnagyobbjaként tartják számon az emberek apátiáját a jövőre szóló megtakarításokkal szemben. Az elmélyültebb gondolkodásra alkalmas vezetők általában felismerik, hogy a problémát nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ennek ellenére nehéz az erre vonatkozó megoldásokat a hagyományos liberális vagy konzervatív politikai filozófia keretei közé zsugorítani.
Szingapúr immár 1955 óta követi a probléma közvetlen megközelítésének elvét: kötelező országos előtakarékossági tervet tart életben, amely nagyon magas megtakarítási rátát eredményez. A központi, állami társadalombiztosítási alapba történő befizetések kulcsa jelenleg 34,5 százalék a magasabb jövedelmi kategóriák esetében. Az Egyesült Államokban nincs kötelező előírás a megtakarításra vagy a járulékfizetésre, a személyes megtakarítások rátája pedig elhanyagolhatóan alacsony – valójában inkább negatív. A kormány továbbra is elutasítja bármely kötelező előtakarékossági szabályozás bevezetését, ehelyett lépéseket tesz a megtakarításokat blokkoló erők leküzdésére.
A 2006-os nyugdíjvédelmi törvény arra bátorítja a munkaadókat, hogy a foglalkoztatottakat automatikusan sorolják be valamilyen személyre szóló, öregkori takarékossági sémába. Ez lényegesen eltér a szingapúri eljárástól, mert nem kötelező, így a dolgozó kérheti, hogy a jövedelmét vonják ki az automatikus levonás alól. Az Új-Zélandon nemrég bevezetett Kiwi megtakarítási terv és a Nagy-Britanniában elfogadott 2007-es nyugdíjtörvény hasonlóképpen rendelkezik az automatikus járuléklevonásról, amelytől azonban a dolgozó – saját kérésére – távol maradhat.
A Harvard Egyetemről Brigitte Madrian óriási jelentőséget tulajdonít az automatikus levonásnak akkor is, ha a dolgozónak jogában áll a kilépés. Ha a munkaadók azt mondják új dolgozóiknak, hogy elvileg rendelkezésükre áll egy nyugdíj-takarékossági séma, jelentős hányaduk akkor is távol tartja magát ettől, ha a vállalat a dolgozói járulékkal azonos összegű kiegészítő befizetésre vállal kötelezettséget. Ha azonban a munkaadó azt mondja, az indulásnál automatikusan besorol mindenkit az adott biztosítási sémába, amelyből a későbbiekben szabadon ki lehet lépni, akkor a nagy többség elfogadja a részvételt. Általában arra is lehet számítani, hogy a dolgozó passzívan elfogad bármely biztosítási díjtételt, mint ahogy abba sem szól bele, a pénzt milyen befektetési formában (kötvény vagy részvény) kamatoztatják.
Madriannak és kollégáinak a kutatásai azt sugallják, hogy az új nyugdíjelvek javítják majd a megtakarítást azokban az országokban, ahol azokat alkalmazni fogják, de ennél is jobb eredmények jöhetnek ki azokban az államokban, ahol a bevezetésüket kötelezővé teszik. A nyugdíj-előtakarékosság kötelezővé tétele ellen szól mind-
azonáltal, hogy különböző emberek egészen eltérő élethelyzetekkel kényszerülnek szembenézni. Vannak, akik szeretik a munkájukat, és soha nem akarnak nyugdíjba vonulni, számukra a megtakarítás kevésbé fontos. Mások az oktatásra és a pszichoterápiára költenének sokat, vagy bármi másra, ami a jelenben fontos számukra. Ezzel azonban az a baj, hogy egyesek ugyan későbbre halasztják a megtakarítások elkezdését, sokan azonban különösebb ok nélkül elmulasztják ezt egy jövőbeni időpontban is.
Az állami nyugdíj-takarékossági séma – amely ugyan automatikus, de nem kötelező – képes kezelni ezt a problémát, ha nem is tökéletesen. Az automatikus besorolást ugyanis egy tipikus személyre állítják össze, ezért azok, akik nem elég aktívak vagy csak nem ügyelnek a részletekre, egyszerűen megmaradnak mellette, míg mások, akik kilépnének, megtehetik ezt egy levél megírásával. Azt csak remélni lehet, hogy a jövőben ilyen sémákat elég kiterjedt mértékben alkalmaznak ahhoz, hogy a programok változatos sokaságával lehessen előállni, mind az életüket aktívan alakító, mind a sodródó egyének számára.
Robert J. Shiller a Yale Egyetem közgazdaságtan-professzora
Copyright: Project Syndicate, 2008
@ www.project-syndicate.org
