Káosz a köbön

A helyzet kezd eldurvulni. Ez várható volt, hiszen a vasutasok egy része úgy kezdett el sztrájkolni, hogy néhány alapvető feltételben nem sikerült megállapodni. Például abban, mennyi is az elégséges szolgáltatás, amiről a sztrájk előtt illik – vagy inkább kötelező – közös nevezőre jutni.

Ha nincs megegyezés, mindenki azt csinál, amit akar. Időnként járnak ugyan a vonatok, de csak kevesen tudják, hogy mikor. Csak ott, ahol éppen összejön a működtetéshez szükséges csapat. De az előre nem tudható, mikor, kinek áll érdekében, hogy dolgozzon egy kicsit.

A helyzet kezd komolyodni. Már csak azért is, mert ha igaz a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének álláspontja a sztrájkról, akkor bizony a VDSZSZ sztrájkolói megszegtek egy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban december 21-én kötött bérmegállapodást, amelyet a Liga Szakszervezet is aláírt. Ennek tagja a VDSZSZ, s az elnök is ugyanaz. Az egyezség szerint erre az évre a szociális partnerek 5–7,5 százalékos keresetnövelésben állapodtak meg. A MÁV által adott 6,9 százalék beleesik ebbe a sávba, tehát ezen felül 10 százalékot követelni... hát, nem vall éppen jogkövető magatartásra. Még kínosabb talán, hogy a MÁV-nál is van egy középtávú bérmegállapodás – a VDSZSZ vezetői a hírek szerint ezt is aláírták –, amely 2007–2010 között a keresetnövekedés alsó határát 6,25 százalékban határozza meg. Az ajánlott 6,9 százalék e fölött van.

A helyzet kezd tragikomikussá válni. Ha ugyanis az aláírt megállapodások semmit nem érnek, akkor értelmét vesztik az egyeztetések, a társadalmi alkuk, a munkaadók és munkavállalók közötti kiegyezések. Akkor csak egy ésszerű és eredményes magatartás lehet: egymás „torkán lenyomni, amit csak lehet”. De ugye ez egy európai országban, ahol mindenki társadalmi békére vágyna, ez nem elfogadható magatartás?! És akkor a gazdasági és egyéb károkról most ne beszéljünk.