Mint kenyérnek a kovász
Noha a mostani megingás az amerikai másodlagos jelzálogpiacról indult, az sokkal inkább csak a sokadik következmény, semmint az eredeti kiváltó ok: az, hogy az USA a Bretton Woods-i rendszer felrúgása óta eltelt közel három évtizedben gyakorlatilag a dollár mesterséges gyengítésével gyarmatosította a világgazdaság jó részét úgy, hogy közben az amerikai fogyasztást a globális növekedés motorjává emelte. Az ázsiai országok eközben jelentős – ám a dollár folyamatos gyengülése miatt folyamatosan értéktelenedő – devizatartalékokat halmoztak fel, mint ahogyan az Öböl menti országok is a petrodollárok végtelennek tűnő tengerében fürödtek. A dollárban kereskedett nyersanyagok száguldásba kezdtek, s nem utolsósorban: a fejlődő piacok a világra szakadt iszonyatos mértékű likviditás következtében a saját méretük által indokoltnál nagyságrendekkel magasabb tőkepotenciálhoz jutottak. Most úgy tűnik, az Egyesült Államok kiszolgálásán időközben felcseperedett gazdaságok túlnőtték magukat. Az USA legalábbis átmenetileg „túlette” magát, nem képes a világba pumpált többletlikviditás megfelelő eltüntetésére.
Hogy mi lesz a folyamat vége, azt csak találgatni lehet. Európa a dollárhoz kötött árfolyamú ázsiai devizákkal szembeni túlértékeltsége miatt még nem tudja átvenni a leader-szerepet. Igaz, Kínán is egyre nagyobb a nyomás, hogy csökkentse Amerika függését: tegye szabaddá a jüan árfolyamát.
A zöldhasú fokozatos gyengítése évtizedek óta jelenti azt a világgazdaságnak, mint kenyérnek a kovász. A mostanihoz hasonlatos megingások csak ennek fontosságára emlékeztetik a szereplőket. A mostanihoz hasonló megingások csak erre emlékeztetik a piacokat.
