Színt kell vallaniuk
Jelzéseket kaphatunk a gazdasági, illetve kutatás-fejlesztésért felelős miniszterek mai brüsszeli tanácskozásán arra nézve, hogy a gazdaság gyengülése erősíti vagy inkább gyengíti a tagállamoknak a versenyképességi reformok melletti elkötelezettségét. Az ominózus lisszaboni program továbbviteléről van szó, amelynek 2000-es meghirdetését fél évtizedes vonaglás, majd az utóbbi néhány esztendőben biztató eredmények követték.
A mai ülés – amely az első azóta, hogy a többi elemzőt követve az Európai Bizottság is csökkentette idei növekedési előrejelzését – fontosságát jelzi, hogy Günter Verheugen alelnök mellett az Európai Bizottság négy másik tagja is csatlakozik a szakminiszterekhez. Napirendre kerül az a versenyképességi program, amelyről az állam- és kormányfőknek márciusban kell a végső szót kimondaniuk: az egységes belső piac még meglévő akadályainak a lebontása, a globalizációs kihívásokhoz való igazodás.
Brüsszel természetesen azt szeretné, ha a pénzpiaci és konjunkturális bizonytalanságra a reformok gyorsításával felelnének a tagországok – ennek elérését célozza a szokatlanul fajsúlyos bizottsági jelenlét. Jó lenne, ha a lisszaboni stratégia elvei mellett a terítékre kerülő konkrét ügyekben is sikerülne előrelépni: ilyen például a hadiipari együttműködés fokozása, a személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátását korlátozó terv vagy az alternatív energiaforrások kutatásának támogatása. TG







