Versenyképességi dilemma

A költségvetési egyensúly megteremtését szolgáló intézkedések okozta nyomás alatt és a helyrebillenni látszó egyensúly láttán egyre-másra látnak napvilágot olyan elképzelések, amelyek a lakosság szélesebb köre számára igyekeznek kedvezőbb életkörülményeket teremteni. Miután azonban a megszorítások nem csupán a lakosságot, hanem a vállalkozásokat és a gazdaság egészének a versenyképességét is sújtották, kérdés, hogy ezen elképzelések vajon érintik-e, javítják vagy esetleg inkább rontják a növekedési kilátásokat.

Amíg ugyanis a büdzsé bevételi oldalán csupán néhány száz milliárdos mozgástér azonosítható be, addig nem reménykedhetünk abban, hogy a vállalkozásokat érintő fiskális szabályozásban oly módon állhat be lényeges enyhülés, hogy a kormányzat nagyobb arányú adóbevételekről mondana le. Ilyen költségvetési helyzetben nehéz látványos intézkedéseket tenni a vállalkozások, illetve a foglalkoztatás helyzetének javítására úgy, hogy az ne veszélyeztesse újra a fiskális egyensúlyt.

Abban az esetben pedig, ha az uralkodó politika számára legalább ilyen fontos cél, hogy a lakosság életkörülményeinek a javulását ne bízza magára a gazdaság növekedésére, hanem azt azonnali, közvetlen intézkedésekkel próbálja előidézni, még kevesebb forrás juthat a versenyképesség javítására.

Márpedig a mostanság tervezett intézkedések, megvitatott elképzelések látható dilemmája éppen ez. Vajon a csekély költségvetési források mellett fontos-e annyira a versenyképesség, hogy azt akár a lakossági terhek további növelése árán is előmozdítsuk, például a vagyonalapú ingatlanadó tényleges bevezetésével vagy az áfa növelésével? Vagy éppen ellenkezőleg, az életkörülmények javítása jelenleg még a versenyképességet is megelőző cél, és a lakosságnak, magánszemélyeknek vagy azok csoportjainak biztosított juttatások felemészthetik a vállalkozásösztönzésre, a foglalkoztatás általános feltételeinek a javítására rendelkezésre álló forrásokat, akár úgy is, hogy a nagyobb foglalkoztatók, munkáltatók terhei még növekednek is?

Az új tulajdonosi programnak éppen az a legkevésbé elvitatható előnye, hogy ezt a csapdát az eddig ismert javaslatok közül talán egyedül lehet képes elkerülni. Ha ugyanis megfelelően alakítják ki – márpedig az eddig megjelent nyilatkozatok arra utalnak, hogy a program nem sértheti a konvergenciafeltételeket –, abban az esetben a lakosság úgy juthat vagyoni értéket és jövőbeni jövedelmet biztosító részesedéscsomaghoz, hogy az nem apasztja el a csekély költségvetési tartalékokat. Lehetségesnek tűnhet tehát ezáltal akár közvetlen intézkedésekkel is, de oly módon fejleszteni a lakosság önfenntartási, öngondoskodási képességét, hogy a versenyképességet szolgáló intézkedéseknek eközben nem csökken a mozgástere.

Számos megoldandó feladat merül fel persze egy effajta program kapcsán, hogy az a fenti célokat képes legyen teljesíteni. A cégek értékelésével kapcsolatos közismert problémák megoldása mellett szükséges lehet annak biztosítása, hogy a részesedések juttatása célba érjen, és az eredetileg kialakítani kívánt tulajdonosi kör szerezze meg és legyen képes megtartani érdekeltségét. Alkalmassá kell tenni az érintett cégeket a kisrészvényesi tulajdonosi kör kezelésére, a tőzsdei bevezetésre, ez persze akár előnyükre is szolgálhat. S le kell vonni a nemzetközi példák akár kedvezőtlen tapasztalatait is, amelyek ugyanakkor hozzásegíthetnek ugyanazon hibák elkerüléséhez. Mindazonáltal a jelen költségvetési helyzetben a lakossági életkörülmények javítására nehéz lenne más olyan megoldást találni, amely kevésbé sérti a versenyképesség javítását szolgáló intézkedések mozgásterét.

A szerző a Deloitte elnök-vezérigazgatója