Amerika háromezer milliárd dolláros háborúja

A Harvard Egyetemen oktató Linda Bilmes profeszszorral írt, A háromezer milliárd dolláros háború című könyvünkben óvatos becsléssel is ennyire tesszük azt az összeget, amelybe az iraki katonai akció az Egyesült Államoknak kerülhetett, nem beszélve a világ többi részére jutó további, mintegy 3000 milliárdos veszteségről; ez jóval nagyobb, mint amit a Bush-kormányzat jósolt a háború előtt. Az elnöki csapat azonban nemcsak félrevezette a világot a várható költségek tekintetében, hanem – a háború előrehaladtával – igyekezett átláthatatlanná tenni a tényleges kiadásokat.

Mindez egyáltalán nem meglepő, mert a Bush-kormányzat minden más tekintetben is hazudott, kezdve Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereitől az állítólagos al-kaidás kapcsolatáig. Irak azonban valójában csak az USA által vezetett invázió után vált a terrorizmus melegágyává. Az amerikai kormány háború előtti prognózisa még ötvenmilliárd dollárról szólt. Mostanában Washington háromhavonta költ el a harcokra ennyi pénzt. Megfelelő kontextusba helyezve ez annyit jelent, hogy az Egyesült Államok az iraki háborús kiadások töredékéért biztos alapokra tudná helyezni egy fél évszázadra előre az alapnyugdíj-ellátást a juttatások lefaragása, illetve a járulékok megemelése nélkül.

Tetézi a problémát, hogy a Bush-kormányzat a hadba vonulás idején csökkentette a gazdagok adóit, annak ellenére, hogy a költségvetés már akkor is hiányt mutatott. Emiatt a deficitből történő költekezés régi trükkjéhez kellett folyamodni, hogy fedezni lehessen a háborús kiadásokat, ráadásul a hitelek nagy részét külföldről kellett felvenni. Amerika történelmében ez az első olyan háború, amely – magasabb adók formájában – nem követelt áldozatokat a mai aktív generációtól, ehelyett a költségek későbbi nemzedékek vállára nehezednek. Hacsak nem változnak a dolgok, az amerikai szövetségi államadósság – ez Bush hivatalba lépésekor 5700 milliárd dollár volt – az iraki háború miatt 2000 milliárddal lesz nagyobb.

Vajon mindez hozzá nem értésből vagy tisztességtelenségből ered? Csaknem bizonyos, hogy mindkettőből. A készpénz mozgását tükröző könyvelés szerint a Bush-kormányzat a mindenkori, azonnali költségekre összpontosított, figyelmen kívül hagyva olyan jövőbeni tételeket, mint például a háborúból hazatérő katonák egészségügyi és rokkantsági ellátása. A sok áldozatot követelő útszéli bombák ellen például csak évek elteltével rendeltek meg kellő védelmet nyújtó páncélozott járműveket. Mivel az általános sorkötelezettséget a kormány nem akarta bevezetni, és a népszerűtlen háborúhoz nehéz volt jelentkezőket verbuválni, ezért a meglévő állományt sűrített ciklusok szerint küldte vissza a hadszíntérre.

A kormányzat a közvélemény előtt rejtve akarta tartani a háború valódi kiadásait. A sebesültek száma tizenötször nagyobb, mint ahányan elestek. Máris 52 ezer hazatérő katonát kellett háborús lelki traumával kezelni, végső soron pedig a hadba vezényelt 1,65 millió fő mintegy negyven százalékának kell rokkantsági segélyt folyósítania Amerikának. A vérveszteség pedig tovább folytatódik, mindaddig, amíg a háború tart.

Az ideológia és a nyerészkedés szintén növelte a háborús kiadásokat. A kormány nagyrészt privát hadiszállítókra hagyatkozott, ami nem volt olcsó. A Blackwater cég egyetlen biztonsági embere naponta több mint ezer dollárba került, s ebben még nem szerepel az élet- és a rokkantsági biztosítás, amelyet szintén a kormány fizet. Amikor az iraki munkanélküliség hatvan százalékra ugrott, akkor lett volna értelme a helyiek felvételének, a szerződéses biztonsági cégek pedig inkább Nepálból, a Fülöp-szigetekről és máshonnan importáltak olcsó személyzetet.

A háborúnak csak két nyertese volt: az olajvállalatok és a hadiszállítók. Dick Cheney alelnök korábbi cége, a Halliburton látványos részvényárfolyam-emelkedést mutatott. A félremenedzselt háború legnagyobb terheit Iraknak kell viselnie. Az orvosok felét vagy megölték, vagy külföldre kényszerítették. A munkanélküliség huszonöt százalékon áll. A háború kezdete után öt évvel pedig Bagdadban naponta csak kevesebb mint nyolc órán át van áram. Irak huszonnyolcmilliós lakosságából négymillióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására, kétmillióan pedig külföldre menekültek. Az ezernyi erőszakos halál érzéketlenné tette a legtöbb nyugati polgárt a történtekkel szemben: ha egy bomba megöl huszonöt főt, annak már alig van hírértéke.

Az invázió előtti és utáni elhalálozási arányokról készített tanulmányok rámutatnak a komor valóságra. A megszállás első negyven hónapjáról közreadott becslés szerint a háború önmagában minimum 450 ezer, maximum 600 ezer ember halálát okozta. Látván, hogy Irakban milyen sokan és milyen sokféleképpen szenvednek, érzéketlenségnek hat a gazdasági veszteségek számbavétele. Az pedig különösen önzőnek látszana, ha a költségeket csak arra az Amerikára nézvést vizsgálnánk, amely a nemzetközi jog megsértésével elindította ezt a háborút. A gazdasági veszteségek azonban óriásiak, és messze túlmennek a költségvetési kiadásokon. Az amerikaiak szeretik mondogatni, hogy nincs ingyenebéd. De ingyenháború sincs. Az USA – és mellesleg a világ – még évtizedeken keresztül fizetni fogja az árát.

Copyright: Project Syndicate, 2008@ www.project-syndicate.org

A szerző a Columbia Egyetem közgazdaságtan-professzora, közgazdasági Nobel-díjas