Kisebb stabilitás, több kompromisszum

Románia. Calin Popescu-Tariceanu. Hajszálon múlt . A nemzeti liberális párt elnöke, Calin Popescu-Tariceanu 2004 decembere óta áll a román kormány élén, és az utóbbi egy esztendőben már kisebbségben kénytelen lavírozni. Tariceanu 2007. április 1-jén menesztette az államfőt, Traian Basescut támogató demokrata párthoz tartozó minisztereket, és kizárólag az RMDSZ-t vonta be a további kormányzásba. Április 3-án a szociáldemokraták külső támogatásával léphetett hivatalba Tariceanu kisebbségi kabinetje, majd októberben hajszálon múlt, hogy egy a szociáldemokraták által benyújtott bizalmatlansági indítványt is túlélt. A miniszterelnök és az államfő közötti folyamatos hatalmi harc azonban megakadályozza a hatékony kormányzást; kérdés, hogy a hamarosan esedékes választások tisztább helyzetet teremtenek-e.

Csehország. Mirek Topolánek. Megszokott dolog . Csehországban több mint egy évtizede megszokott dolog a kisebbségi kormányzás. A jelenlegi államfő, Václav Klaus vezette polgári demokraták 1996–98 között a szociáldemokraták külső támogatásával kormányoztak, majd Milos Zeman vezetésével a szociáldemokraták következtek, akik szintén rá voltak szorulva a fő vetélytárs külső támogatására. A politikai patthelyzet a cseh gazdaságnak és az európai uniós jogharmonizációnak is sokat ártott. 2002-től a szociáldemokrata Vladimír Spidla egy mindössze 101:99 arányú többségű hárompárti koalíciós kormányt vezetett, majd 2006 nyarától a polgári demokraták színeiben Mirek Topolánek próbálkozik a kormányzás nehéz feladatával a két tábor között 100:100 arányban megosztott képviselőházzal a háta mögött.

Németország. Andrea Ypsilanti. Tartományi szinten. Áttörést hozhat a német politikában a hesseni szociáldemokrata vezető, Andrea Ypsilanti döntése, amely szerint a zöldekkel közösen és a szélsőbaloldali Linkspartei külső támogatásával alakít tartományi kormányt, ezzel téve pontot a januári választások után kialakult patthelyzet végére. Megfigyelők szerint szövetségi szinten is egyre inkább reális lehet egy olyan kisebbségi kormányzási modell, amikor egy szociáldemokrata kormányt vagy szociáldemokrata-zöld koalíciót a nyugati tartományokban mindeddig szalonképtelennek tekintett szélsőbaloldal kívülről támogat. Németország történetében eddig csupán két rövid életű kisebbségi kormány működött – 1966 novemberében, illetve 1982 szeptemberében –, tartományi szinten azonban gyakoribbak az efféle megoldások.

Spanyolország. José Luis Zapatero. Koalíció helyett. Könnyen lehet, hogy kisebbségi kormányzásra kényszerül a második periódusát a jövő héten kezdő José Luis Zapatero. A spanyol szociáldemokraták vezetője 169 képviselőt tudhat maga mögött a 350 fős madridi képviselőházban, így rá lesz utalva a katalán és a baszk nacionalista pártok támogatására. Formális koalíciós egyezmény megkötését sem zárja ki, de jobban szeretné, ha minden minisztere a saját pártjából jönne, és a kis pártok kívülről támogatnák kabinetjét. Persze bármelyik megoldást választja Zapatero, annak nagy ára lesz: a baszkok és a katalánok több pénzt és nagyobb önállóságot követelnek az általuk képviselt régióknak. Elemzők szerint a katalánokkal lenne könnyebb megegyezni, hiszen ők az elmúlt négy évben is gyakran együtt szavaztak a kormánnyal.

Kanada. Stephen Harper. Alkalmi szövetség. Kanadában 1921 óta nem kevesebb mint egy tucat – liberális vagy konzervatív színeket képviselő – kisebbségi kormány volt hivatalban. Közülük a jelenlegi, Stephen Harper vezette, 2006 elején alakult konzervatív kabinet a leggyengébb, hiszen – a korábbi csúcstartó, Pierre Trudeau 23 „mínuszával” szemben – harminc mandátuma hiányzik a parlamenti többséghez. A kisebbségi kormányok egyike sem tudta kitölteni négyéves ciklusát, sőt legtöbbjük két esztendeig sem tartott ki. Az egyes törvények érdekében kötött alkalmi szövetségeknek, sőt akár hosszabb távú, formalizált megállapodásoknak köszönhetően azonban viszonylag olajozottan működik a politikai gépezet, és nem jellemző, hogy a kisebbségi kormányzás megbénítaná a jogalkotást vagy az államgépezetet.

Az adott ország fejlettségétől, a politikai kultúra színvonalától és persze az aktuális politikai-gazdasági helyzettől függ, mennyire sikerül hatékonyan kormányozniuk a kisebbségi kormányfőknek. Ha kezdettől ilyen felállásra rendezkednek be, és a többi párttal „lezsírozzák” a külső támogatás árát, akkor évekig is kihúzhatják; ám ha egy többségi koalíció szétesése eredményez kisebbségi helyzetet, akkor általában rövid út vezet az előre hozott választásokhoz. Takács Gábor-->