Kurucok és labancok

Ami jó Henry Fordnak, az jó az USA-nak! Ez az 1920-as évek elején közszájon forgó minősítés jutott az eszembe, amikor kitudódott, hogy a budapesti tőzsde két legnagyobb kibocsátója sokéves mély hallgatás után hirtelen nagyon aggódni kezdett a parkett jövőjéért és a néhány éve a bécsi börze vezette osztrák bankkonzorcium tulajdonába került BÉT pangási időszakát jelképező Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök pozíciójáért. Bár a mondás idején a Ford Művek a világ autóeladásainak több mint 50 százalékát tudhatta magáénak, mielőtt azonban Henry Ford feltétel nélküli tiszteletét kezdenénk hirdetni, nem árt tudni néhány emberi gyengeségét. Azt például, hogy az autógyártó cég többségének megszerzése felé vezető útján először saját beszállítói társaságot alapított, amelyen keresztül rövid időn belül elszívta a közös vállalat nyereségét, majd nagylelkűen felvásárolta a csalódott kisrészvényesek részesedéseit.

De térjünk vissza a XXI. századi Magyarországra. Tény, hogy a budapesti tőzsde haldoklik, de korábbi időszakaival ellentétben immár mély erkölcsi válságban is van. Ezen erkölcsi válság viszont nem az osztrák konzorcium tulajdonba kerülésével, hanem a „lex Mol” tavalyi elfogadásával kezdődött. Pontosabban akkor, amikor a 2007. őszi indexkorrekció kapcsán a BÉT igazgatósága a Mol presztízsérdekeire tekintettel megváltoztatta a parkett létrejötte óta érvényben lévő indexszámítási módszert. Mivel a régi számításban a nagytulajdonosoknál elfekvő részvénykészletek nem számítottak bele a közkézhányadba, így a Mol által akkorra összegyűjtött, majd kikölcsönzött közel 40 százaléknak is el kellett volna tűnnie az indexből, a kibocsátó súlyának a mutatón belüli leértékelődését eredményezve. Ennek elkerülésére a BÉT igazgatósága egyszerűen megváltoztatta az indexszámítást, immár a piacon ténylegesen jelen nem lévő részvényeket is beszámítva a BUX-ba. Ezzel sikerült elérnie, hogy ma már egyetlen magára valamit is adó alapkezelő sem tekinti értékmérőnek a BUX-ot, hiszen azt piaci szempontból megalapozatlan adatokkal számítják.

Szalay-Berzeviczy tehát egyértelműen a Csányi–Hernádi páros érdekeit képviselte a piac általános érdekeivel szemben, ugyanúgy, mint amikor szakmailag enyhén szólva is sántító érveivel támogatta a „lex Mol” elfogadását. Piaci pletykák szerint egyébként a BÉT korábbi magyar tulajdonosai az osztrákokkal lebonyolított üzlet előtt megkeresték eladási ajánlatukkal az OTP vezérét is, de ő akkor nem kívánt tőzsdét vásárolni. Most viszont hivatalosan nagyon aggódik a börze jövőjéért.

Nézzük, mit tudnak felmutatni az osztrákok. Tény, hogy nem sokat tettek eddig a BÉT fejlesztéséért. Messziről látszik, hogy nem szakmai, csupán pénzügyi befektetőként tekintenek a Budapesti Értéktőzsdére. Egyetlen ötletük – egy közös közép-európai börze létrehozása – már annak felmerülése pillanatában heves ellenállásba ütközött az öszszes bevonni tervezett parkett részéről. Ezután pedig, mint valami béna kacsa, csak ültek csendben és vagdosták az osztalékszelvényeiket. Új fejlesztési ötletet azóta sem hallani tőlük.

Ilyen választékból mi lehet a legjobb a piacnak? Az egyik csak néhány cégvezető érdekeit képviseli a piac egészével szemben, a másik még ennyit sem. Esetleg újra kellene gombolni a kabátot. Vagyis el kellene felejtenie mindkét félnek, hogy csak saját, egyéni érdekei mentén alkudozzon. Az osztrák konzorciumnak talán be kellene emelnie maga mellé az igazgatóságába a BÉT-en jelen lévő összes csoport képviselőit, hogy mindenki egyenlő súllyal vehessen részt e nemzeti intézmény ténylegesen közös érdekeket szolgáló jövőbeni stratégiájának a kidolgozásában, elfogadásában és megvalósításában. Az igazi értékteremtés talán az osztrákoknak is érdeke!

A szerző a TEBÉSZ elnöke