Úton az árstabilitás felé?

A jelenlegi magyarországi inflációs folyamatok elemzéséhez érdekes tapasztalatokat szolgáltatnak a korábbi lengyel és cseh események. Lengyelországban az ezredfordulót követően a fokozatos árfolyamsáv-szélesítés, majd -eltörlés ellenére az inflációt nem sikerült tartósan 5 százalék alá szorítani. Az akkori költségvetési feszültségek közepette a jegybank azzal szembesült, hogy kialakult a tartósan magas érték veszélye. Rövid habozás után jelentős kamatemelésekkel húsz százalék közelébe tornászta az irányadó kamatszintet, és a tíz százalék körüli reálkamatszinttel igyekezett úrrá lenni az inflációs folyamatokon. Az elsősorban belföldi devizában finanszírozott lakossági és vállalati források körében radikális következményei lettek a kiugróan magas kamatszintnek.

Itthonról nézve túlzott szigornak tűnt a lengyel jegybank hozzáállása, a zuhanó beruházások és a gazdaság stagnálása hatására emelkedő munkanélküliség túl nagy árnak tűnt az infláció elleni küzdelemben. Meglepő módon lengyel közgazdászok nem így vélekedtek. Érvelésük logikájának kulcspontja volt, hogy az infláció elsősorban a laza költségvetési politika következménye, amelyet a jegybanknak ellensúlyoznia kell. Úgy vélekedtek, hogy a kialakult helyzetben jobb a rövid távú – értsd: egy-két évig tartó – áldozatokat meghozni, hogy az inflációs várakozások kiirtásával megalapozzanak egy hosszú távú felzárkózási pályát.

Akkor úgy tűnt, túlzók ezek a feltételezések, ma már azonban inkább úgy látszik, valóban jelentős eredményei voltak az akkori határozott fellépésnek. Az inflációs várakozások megtörtek, a bérek és az árak alakulása azóta egy mérsékelt és a versenyképességet nem romboló, inkább építő pályát követ. Az infláció csökkentését követően a kamatszintet is le lehetett szállítani, és 2006–07-ben már az euróövezet szintjét közelítette meg. A magas ráta időszakában népszerű devizahitelezés a kamatkülönbség eltűnésével visszaszorult, majd eltűnt. Az alacsony infláció alacsony kamatokkal és az árfolyam stabilitásával párosult, ez két számjegyű beruházásbővülést és éveken át tartó, 5 százalék feletti növekedést hozott, a munkanélküliség pedig lecsökkent.

Csehország az árfolyamsávot a régióban elsőként szüntette meg, 1998 májusában, igaz, kényszer hatására cselekedett. A korábban túlértékelt korona árfolyamát egy árfolyamválság keretében igazította ki a piac, a monetáris politika pedig a következő évben áttért az inflációs célkitűzés rendszerére. Az ezt követő időszak elején azonban féltek egy újabb jelentős árfolyamgyengüléstől, s a kamatszintet csak lassan, fokozatosan engedték lejjebb, így bár a korona visszanyerte stabilitását, és az infláció is jelentősen mérséklődött, a cseh kamatszint magasan maradt. A befektetési vonzerejét visszanyerő cseh gazdaságba ismét áramlani kezdett a külföldi működő tőke, a korona árfolyama pedig lassú, de folyamatos felértékelődésbe kezdett. A központi bank korábbi félelmeitől vezérelve kivárt a kamatok csökkentésével, az egy év alatt bekövetkezett, közel 15 százalékos árfolyam-felértékelődés azonban túl gyorsnak bizonyult.

Az export és a növekedés gyakorlatilag leállt, s ez kiverte a jegybanki biztosítékot: a kamatszintet az eurókamatok alá (!) kellett csökkenteni ahhoz, hogy megállítsák az árfolyam felértékelődését. Idővel azonban ez is bekövetkezett, az export és a gazdasági aktivitás pedig gyorsan beindult. Az árfolyamsokk hatására azonban itt is sikerült kialakítani az árstabilitás környezetét, és ma már meglepődve halljuk, hogy az ez év januárjában bekövetkezett kormányzati intézkedések hatására 7,5 százalékra ugrott infláció mellett még mindig az euróövezet alatti kamatszintet tudnak tartani, s nem tartanak attól, hogy az átmeneti árszintváltozásból tartós inflációtöbblet lesz.

Itthon a költségvetési szigorítás okozza elsősorban a gazdaság lassulását, elképzelhető azonban, hogy a határozott jegybanki fellépés mellett sikerül megteremteni az árstabilitás környezetét, és 2009–10-től Magyarországon is kialakul a pénzügyi stabilitás.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza