A félelemfaktor az amerikai–kínai kapcsolatokban

Az USA és Kína közötti jó kapcsolatok fenntartása meghatározó szerepet fog játszani az évszázad során a stabilitás megőrzésében. A kétoldalú kapcsolatokra az a vélekedés jelenti a legnagyobb fenyegetést, hogy a konfliktus eleve elkerülhetetlen. A történelem folyamán mindig konfliktus forrásává vált az, ha egy felemelkedő hatalom félelmet keltett a szomszédaiban vagy más nagyhatalmakban. Ilyen körülmények között egy látszólag jelentéktelen esemény képes előidézni egy előre nem látható és katasztrofális láncreakciót.

A veszélyes, destabilizáló hatású konfliktus forrását ma a Tajvani-szoros mentén kialakult, komplex kapcsolatrendszer hordozza magában. Kína a területének integráns részeként tekint a szigetre, amely a polgárháború óta az amerikai haditengerészet háta mögött bújt meg, Peking ezért fogadkozik, hogy erőt fog alkalmazni, ha Tajvan kinyilvánítja függetlenségét.

Az USA nem vonja kétségbe Peking szuverenitását, de békés rendezést akar, amelynek nyomán Tajvan megőrizheti demokratikus intézményeit. Magán a szigeten ezzel szemben erősödik a külön nemzeti identitás érzése, miközben éles ellentét van egyrészt a szárazföldi Kínával kompromisszumra törekvő pragmatikusok, illetve a valamilyen fokú függetlenségre törekvők között.

A szigeten március 22-én elnökválasztást tartanak. Egyes elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy az államfői tisztet most ellátó Csen Suj-pien valamilyen kifogást keres, hogy megelőzhető legyen a szuverenitáspártiak veresége, ezért népszavazást sürget arról, csatlakozzon-e Tajvan az ENSZ-hez. Ezt Peking provokatív lépésnek tartaná, a jelenlegi államfő szerint viszont a szárazföldi kínai kormány viselkedik provokatív módon.

Az Egyesült Államok kormányát nyilván aggasztják a fejlemények. Condoleezza Rice külügyminiszter egy sajtókonferencián kijelentette, hogy kormánya provokatív lépésnek tekintené, ha a szigeten arról kezdeményeznének népszavazást, kérjék-e „Tajvan” néven felvételüket az ENSZ-be. Mindez szükségtelenül növelné a feszültségeket a szoros térségében, anélkül hogy abból a sziget lakosságának bármiféle előnye származna. Az amerikai politikus egyúttal megerősítette, hogy elutasít minden, „a status quo megváltoztatására vonatkozó, egyoldalú fenyegetést bármelyik fél részéről”.

Robert Gates amerikai hadügyminiszter nagyjából ezzel egyidejűleg bírálta Pekinget, mert az – a Tajvannak történő fegyvereladásokra hivatkozva – korlátozta az USA hadihajóinak a látogatását a kínai kikötőkben. A politikus elmondta kínai partnereinek, hogy a fegyvereladások konzisztensek kormánya korábban folytatott politikájával, és mindaddig fenntartja a sziget védelméhez szükséges hadianyag-szállításokat, amíg a szoros szárazföldi oldalán Kína növeli az oda összpontosított haderejét. Gates mindazonáltal hozzátette, hogy katonai költségvetésének szakadatlan növelése ellenére nem tekinti országa ellenségének Kínát, és úgy érzi, bőven van lehetőség együttműködésre.

A tajvani ügynek elvileg nem lenne szabad konfliktushoz vezetnie. A gyors kínai változások és a szoroson keresztül fenntartott gazdasági-társadalmi kapcsolatok fejlődése alapján kellene lennie egy képletnek, amely lehetővé tenné Tajvan számára piacgazdaságának és demokratikus rendszerének fenntartását anélkül, hogy az ENSZ-ben saját országtáblája lenne. Washington a következő kifejletet támogatná: se tajvani függetlenség, se kínai erőszak. A jövőben azonban bölcs dolog lenne, ha Washington bátorítaná a két fél közötti aktívabb kapcsolatokat és tárgyalásokat, nehogy a szigeten folyó politikai versengés vagy a kínai néphadsereg türelmetlensége miatt kipattanjon valamilyen incidens.

Az USA-nak erős érdeke fűződik a Kínával fenntartott jó kapcsolatok és a tajvani demokrácia megőrzéséhez. Nem érdeke viszont az Egyesült Államoknak, hogy segítse Tajvant a szuverén állammá válásban és a vele járó ENSZ-tagság elnyerésében, mert a szigeten tapasztalható, ez irányú törekvések ellenséges viszonyt szíthatnak az USA és Kína között. A távol-keleti államban néhányan máris azt gyanítják, hogy Washington valójában támogatja Tajvan függetlenségét, hogy a szigetet később „elsülylyeszthetetlen repülőgép-hordozónak” tudja használni. Ezek a vélemények elhibázottak, de az ellenségesség légkörének szításához elégségesek.

Azt ugyan ma nem lehet tisztán látni, milyen irányban fejlődnek a dolgok Kínában, annak azonban nem lenne semmi értelme, hogy egy jobb jövő kilátásait eleve elutasítsuk. Az USA ma az integráció politikáját folytatja, de fenntart biztosítékokat a beláthatatlan jövőre nézvést. Az amerikai–japán biztonsági szerződés miatt Peking nem tudja kijátszani a japán kártyát. Miközben ilyen biztosíték természetesnek számít a világpolitikában, visszafogottság mindenképpen ajánlott a felek számára. Ha a bizonytalanság a teljes légkört áthatja, akkor az egyik fél által fenntartott biztosítékokat a másik könynyen fenyegetésnek tekintheti.

Nincs rá szükség, hogy az USA és Kína háborúzzon egymással ebben az évszázadban. Kerülniük kell, hogy a félelem önbeteljesítő próféciává váljék.

A szerző a Harvard Egyetem professzora

Copyright: Project Syndicate, 2008@ www.project-syndicate.org