Elmorzsolt forintok a gazdaságfejlesztésben

Csak a pontos helyzetismeret lehet a teendők meghatározásának alapja. A hazai állami támogatások uniós összehasonlításáról ad képet az Európai Bizottság 2007 szeptemberében kiadott jelentése. E szerint Magyarország Málta és Litvánia mögött a harmadik helyet foglalta el a tagállamok által nyújtott állami támogatások GDP-hez mért aránya alapján. A gyenge és sajnos romló hasznosulást mutatja, hogy ugyanakkor Magyarország a világ versenyképességi rangsorában 2007-ben nyolc hellyel hátrébb volt, mint 2000-ben, és ugyanezen időszak alatt a 27 európai ország között három hellyel csúszott lejjebb.

Látható, hogy a szerkezetátalakítást segítő uniós alapokból származó hozzájárulások nem helyettesíthetik a hazai közkiadásokat. A kialakult helyzet érthetővé válik, ha azt látjuk, hogy magának a gazdaságfejlesztésnek a fogalma is bizonytalan. Nincs körülhatárolva a kormány gazdaságfejlesztési feladata. Következésképpen nem is lehet egyértelmű a gazdaságfejlesztési célú forráskör. Így aztán a költségvetési törvények évente 1500 milliárdot „gazdaságfejlesztési jellegű” államháztartási kiadásként anélkül irányoznak elő, hogy meghatározottak lennének hazánk közép- és hosszú távú társadalmi-gazdasági fejlesztésének elképzelései.

A hatékonysági problémáinkat önmagában is magyarázzák a hazai tervezési módszertan hiányosságai. Az uniós tervezés követelményrendszere és gyakorlata a mai napig nem épült be teljesen a hazaiba. Az EU-s és hazai támogatási források tervezésének és felhasználásának harmonizációs hiányosságát mutatja, hogy párhuzamos intézményrendszerek alakultak ki, csökkentve a támogatásközvetítő folyamatok gazdaságosságát. Bizonytalanság van a sorozatos intézményi átalakulások következtében az átfogó gazdaságfejlesztési stratégiák előkészítésének, kialakításának és felügyeletének felelősségében.

Megoldatlan a fejlesztési célokat szolgáló erőforrások számbavétele, felhasználásának kiértékelése. Nem valósult meg a gazdaságfejlesztés területére irányuló állami eszközök és erőforrások alkalmazásának szabályozott összhangja. Hiányos az adó- és foglalkoztatáshoz kapcsolódó kedvezmények, szakoktatási támogatások stb. harmonizációja. Nem a kívánatos sorrendben készültek el az ágazati és egyéb részstratégiák. (A részstratégiák közötti összhang vélhetően azért is hézagos, mert azok egymástól eltérő célhierarchiával készültek.) Nem tisztázták megfelelően a finanszírozási lehetőségeket az autópálya-fejlesztéseknél. Hátráltatja az önkormányzatok el-adósodásának mértéke a saját források bevonását, s így az alapinfrastruktúra-fejlesztéseket is.

Szinte közhelyszerűen mondogatjuk: az emberi erőforrás átfogó fejlesztése az ország versenyképessége javításának, a társadalmi szintű esélyteremtésnek nélkülözhetetlen eszköze. Ezzel szemben sem a hazai, sem az uniós támogatási rendszerben nem érvényesültek megfelelően a leszakadó és periferikus térségek esélyegyenlőségi szempontjai, sőt, esetenként mélyültek a területi különbségek. Nem igazolták vissza a makrogazdasági mutatók a foglalkoztatási helyzet alakulásában a források eredményes hasznosulását. Elmaradt a támogatások felhasználási eredményességének nemzetgazdasági szintű értékelése.

Kedvezőtlen – igaz, ez is a helyzet ellentmondásosságát mutatja –, hogy bár megfelel az uniós forrásból származó támogatások monitoring- és ellenőrzési rendszere az Európai Bizottság elvárásainak, ugyanakkor a tisztán hazai forrású támogatások és adókedvezmények kontrolljának kiépítése ettől elmarad. Az átláthatóság, nyilvánosság és partnerség uniós követelményei lassan épülnek be a hazai forrású támogatások és adókedvezmények rendszerébe.

A kibontakozás lehetősége azonban még a legnehezebb körülmények között is adott. Ha 2008-ban sikerül a reálgazdasági felzárkózás feltételeit megteremteni, akkor még van esély a gazdaság motorjainak beindítására. Ma még többféle pálya rajzolható fel. A kedvező út a kiegyensúlyozott, változatlanul (és elsődlegesen) exportvezérelt gazdasági fejlődés, a tudományos és technológiai újítások térnyerése, az egészségi állapot javulása, a foglalkoztatás bővülése felé vezet, azaz prosperitást hoz. A másik irány a globalizáció káros mellékhatásaival a demográfiai problémák eluralkodásához és európai sereghajtói pozíciónk konzerválásához vezet. Utóbbi társadalmi, politikai, hatalomgyakorlási következményeire jobb nem is gondolni.

A változáshoz azonban a gazdaságfejlesztésre fordított közpénzek felhasználásában is fordulatra van szükség. Mindenekelőtt arra, hogy legyen konszenzuson alapuló, egységes elképzelés arról: milyen irányba indulva lehet az országot fejleszteni. Felépíthető ugyanis egy olyan közép- és hosszú távú társadalmi-gazdasági stratégia, amely a társadalmi vita lehetőségeit is kihasználó közpolitikára épül. Biztató, hogy jelentésünket a közelmúltban megtárgyalta az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság, és egyetértés alakult ki, hogy a témát a gazdasági és társadalmi szereplők bevonásával szélesebb körben tárgyalják meg. A testület egyhangúlag foglalt állást abban is, hogy az ÁSZ jelentését az Országgyűlés plenáris ülése vitassa meg. A bizottsági ülés egysége reményt ad: van lehetőség a legfontosabb nemzeti ügyekben az egyetértésre.

A szerző az Állami Számvevőszék elnöke